Városlista
2026. április 8, szerda - Dénes

Hírek

2010. Április 16. 09:50, péntek | Helyi
Forrás: gyor.hu

Szép Magyar Beszéd

Szép Magyar Beszéd

prilis 16-18. között rendezik városunkban a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny döntőjét. A rendezvényt Kazinczy Ferenc ükunokája nyitotta meg a Városháza díszterm&#

A megnyitón dr. Kazinczy Ferenc, Kazinczy Ferenc ükunokája szólt a fiatalokhoz. Beszédében a jó és a szép nyelvhasználat különbségét emelte ki. Mint mondta, a jó nyelvhasználat nem mindig szép, hiszen a jó nyelvhasználat célja, hogy az üzenet mindenképp eljusson a címzetthez, vagyis, hogy a hallgató megértse beszédünket. A jó beszéd tehát közérthető.

A szép beszéd ezzel szemben választékos, igényes, tetszést, szimpátiát vált ki, vagyis befolyásolja a hallgatót. Hozzátette, az itt ülők ezt mind pontosan tudják, hiszen ők maguk is magas fokon művelik a jó és a szép beszédet egyaránt.

A magyarországi és a határon túli résztvevők a három nap során a versengés mellett városunkat is megismerik, hiszen a programban a szövegolvasási feladatokon kívül városnézés, múzeumok látogatása is szerepel.

A diákok három kategóriában - gimnáziumi, szakképző és határon túli tanulók - méretik meg magukat, amely során kötelező és szabadon választott szövegeket olvasnak fel, valamint megoldják a Beszélni nehéz!" faladatokat.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 07. 08:08, kedd | Helyi

Egyetemi campus lesz a Zrínyi kórház volt épületeiben

Javában zajlanak a munkák a volt Zrínyi kórház épületegyüttesében.

2026. Április 07. 07:06, kedd | Helyi

Szakmai konferencia a bullyingról Győrben

Április közepén fontos és aktuális témával várják az érdeklődőket Győrben: kétnapos szakmai konferencia foglalkozik az iskolai zaklatás okaival és kezelési lehetőségeivel.

2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi

Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója

Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.

2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít

Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.