Hírek
2020. Március 16. 17:08, hétfő | Belföld
Színházi Szolidaritási Alapot alapított a Thália Színház
A Thália Színház hétfőn megalapította a Színházi Szolidaritási Alapot.
"Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a lehetőségeihez képest támogatást nyújtson" - mondja Kálomista Gábor igazgató és Schell Judit művészeti vezető.
A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják.
Az alap támogatásának lehetőségéről később fogunk részletes tájékoztatást adni az érdeklődők számára.
"Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülne" - írja a közlemény.
Az alap elérhetősége: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

Shell Judit az Origónak elmondta, az alap a „színházi előadásokban résztvevő művészeknek: színészeknek, táncosoknak, zenészeknek tud segíteni. Egy kuratórium fogja eldönteni, hogy milyen mértékben és kiket tud támogatni az alap. A kuratórium pedig művészeti főtitkárokból áll majd össze.”
Forrás: origo.hu
Főkép: Thália Színház
Kép: Csudai Sándor - Origo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
