Hírek
2017. Október 20. 14:00, péntek | Bulvár
Színpadra állítják Nagy Feró és a Beatrice történetét
Úgy hírlik, a Rice, Rice, Beatrice több okból is ütős darab lesz.
Falussy Lilla Nagy Feró önéletrajzi kötetéből, a Beatrice-sztoriból állította össze a színdarab történetét, így a színpadi változat is a zenekar frontemberének szemszögéből elevenedik meg. - írja a Borsonline. A műben Feró nyers stílusában ejt szót magánéletéről is, amelyben főszerepet játszott annak idején az énekesnő, Csuka Mónika. A könyvről hallott az énekesnő, meg is lepődött, amikor valaki rákérdezett, olvasta-e?

– Egyik ismerősöm kérdezte, közben elég furcsán nézett. Azt válaszoltam, hogy nem. Már nincs köztünk harag, főleg ennyi idő után, és van egy közös lányunk is. Feró meghívott bennünket a férjemmel a november 24-i bemutatóra, de nem tudunk elmenni – szögezte le az énekesnő, aki a könyvet ezek után sem akarja elolvasni.

Csuka Mónika már újból férjhez ment, második házassága pedig sokkal jobban sikerült: több mint harminc éve él boldogan belgyógyász férjével. A Beatricét annak idején Csuka Mónika alapította, ám miután Feró megjelent az ő és a zenekar életében, egy év után már nem ő irányította az együttest.
- Nem sokkal azután, hogy 1970-ben belépett a Beatricébe, átvette a vezető szerepet. Feróval 1977-ig voltunk együtt, sokat tűrtem. De egy napon azt mondtam neki, hogy vége, elég volt. Nagyon csodálkozott. Azóta rájöttem, nem voltunk egymáshoz valók.
A Gyere kislány, gyere egykor népszerű dal előadója azóta visszavonult, évtizedek óta éneket tanít Angyalföldön, és van egy retróklubja is. A színdarabban Gregor Bernadett játssza Csuka Mónikát.

Gregor Bernadett játssza Csuka Mónikát. Fotó: Új Színház/Facebook
– Velem együtt az egész társulat nagyon várja a bemutatót. Nem egy szokványos előadásra készülünk, hisz a zenekar majd élőben játszik, és táncosok is részt vesznek a produkcióban – mondta a Borsnak Gregor Bernadett.
Nagy Feró és a Beatrice zenekar tagjai mellett a 80-as évek zeneiparának jellegzetes figurái, hatalmasságai és sztárjai is megelevenednek majd a darabban. Korda György mellett feltűnik az akkori lemezgyártás hazai mogulja, Erdős Péter is.
Feró egy év alatt vette át az uralmat
A Beatrice 1969-ben alakult lányzenekarként, tagjai főleg feldolgozásokat játszottak. Csuka Mónika volt a szólóénekes, aki gyerekkora óta komolyzenei képzést kapott, három hangszeren is tudott játszani. Nagy Feró először csak showmanként csatlakozott az együtteshez 1971-ben. Aztán csak a „fiús" dalokat kezdte énekelni, utána egyre többet szerepelt a zenekarral. Egy év múlva vette át a zenekarvezetői szerepet Mónikától. Akkor már a magánéletben is egy pár voltak. Házasságuk 1977-ig tartott. A zenekar 1977-ben feloszlott, majd a következő évben Nagy Feró Miklóska Lajos basszusgitárossal, Lugosi László gitárossal, Gidófalvy Attila billentyűssel és Donászy Tibor dobossal újjáalakította a Beatricét.
Forrás: kisalfold.hu
Főkép: kaposvarmost.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
