Hírek
2010. Július 16. 07:49, péntek |
Bulvár
Forrás: Story Online
Születésnapján végzett magával az énekesnő
Románia legnépszerűbb popsztárja úgy döntött, hogy negyvenhárom év bőven elég volt neki, és ezért halálos adag gyógyszert tömött magába.
Valóságos gyásznap alakult ki tegnap Romániában, miután az ország egyik kedvence végzett magával. Madalina Manole megvárta, míg férje reggel elviszi otthonról egyéves fiúkat, majd beszedte az összes gyógyszert, amit otthon talált. Utolsó erejéből még küldött egy SMS-t párjának, amiben bocsánatot kért a tettéért. Ura pedig hiába sietett azonnal haza, már nem lehetett megmenteni Madalinát. A történteket még tragikusabbá teszi, hogy a népszerű énekesnő negyvenharmadik születésnapján oltotta ki az életét.
A külsejével is rengeteg rajongót szerző Manole néhány héttel korábban egyszer már ugyancsak megpróbálta túladagolni magát, de akkor idejében rátaláltak. Ennek ellenére a rendőrség még nem zárta ki a gyilkosság lehetőségét, és a nyomozás jelenlegi szakaszában a férje is gyanúsított. A helyi szakértők szerint ugyanis szokatlan, hogy valaki a bejárati ajtóhoz vezető folyosón kövessen el öngyilkosságot. Mert így fennáll a veszélye, hogy könnyen meglátja valaki, és akkor nem sikerül a szörnyű terve. Emellett a telefonba is elég kevesen szoktak búcsúlevelet írni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
