Hírek
2022. November 13. 10:15, vasárnap | Helyi
Támogatókat keres a Győri Állatmenhely
A Győri Állatmenhely kampányba kezdett a gazdátlan állatok javára.
A menhelyen ugyanis egyre nehezebb a fennmaradáshoz szükséges összeget kigazdálkodni. Ezért fordulnak az állatbarátokhoz, akiktől rendszeres támogatást kérnének egy mozijegy áráért.
Az alapítvány elektromosenergia költsége a duplájára nőtt, a fűtőanyagért több, mint háromszor többet kellett kifizetniük. Az Euró – és Dollár árfolyamokkal együtt mozgó gyógyszerárak és a gyógyászati eszközök árai is egyre jobban nőnek. Így jelenleg az állategészségügyi szolgáltatásokért 27%-kal kell többet fizetnünk, mint egy évvel korábban. Továbbá az állatmentő járművet is teljes áron tankolják, melyet elengedhetetlen használniuk. Számításaik szerint idén fejleszteni nem tudnak és nem is számolnak vele, azonban így is több, mint tízmillió forintos éves működési költséggel kell kalkulániuk. Ezzel a kezdeményezéssel az árva állatok számára nyújtott ellátás színvonalát szeretnék tartani, valamint a szükséges kezeléseket és beavatkozásokat kívánják megvalósítani.
Kampányuk mottója, hogy "egy mozijegy árával – havi rendszerességgel támogasd a Győri Állatmenhelyet. Neked egy mozijegy, nekünk az élet! 2.299 Ft havonta" – olvasható a menhely facebookoldalán.
Úgy vélik, hogy moziba járni szinte mindenki szeret, de talán az egyre szorosabbá váló családi költségvetés még lehetővé teszi, hogy „virtuálisan” havi egy mozijegyet vegyenek a támogatók a Győri Állatmenhely árváinak .
A támogatás átutalás formájában az Alapítványunk bankszámlájára nyújtható az alábbiak szerint:
Számlatulajdonos: Emberek az Állatokért Alapítvány
Bankszámlaszám : 10200249-33018676
Megjegyzés : Mozijegy kampány
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
