Hírek
2010. Március 13. 16:20, szombat |
Helyi
Forrás: rkád Győr
Tavaszi Kupon Napok Győrben is Kuponnal érdemes spórolni

A korábbi online kuponakciók óriási sikere után március 10-14. között a legnagyobb hazai online kupongyűjtő oldal ismét megrendezi a Tavaszi Kupon Napokat. Ennek keretén belül első
Első ízben veszünk részt a vásárlásösztönző akcióban, de a sikerben nem kételkedünk. A korábbi Kupon Napokról ugyanis már sokat hallottunk, a cégcsoportunk tagjai már nem egyszer vettek benne részt, és mindig óriási népszerűségről számoltak be. Valójában már alig vártuk, hogy csatlakozhassunk, hiszen a Tavaszi Kupon Napok a kereskedőknek és a vásárlóknak is egyformán kedvező lehetőség. Közel ötven féle kedvezményt lehet majd igénybe venni üzleteinkben" - mondja Hegyi Ferenc, a győri rkád bevásárlóközpont center menedzsere.
A március 10-én induló Tavaszi Kupon Napok -on a budapesti, győri és pécsi rkád, valamint a debreceni Fórum bevásárlóközpont vesz részt. A korábbi Kupon Napok sikere után vélhetően a 2010-es Tavaszi Kupon Napokon még többen fogják igénybe venni a kedvezményes lehetőségeket.
sszesen közel 200 online kupon segítségével lehet kedvezményesen vásárolni március 10-14. között, a Tavaszi Kupon Napok ideje alatt. A kevésbé ismertektől, a legnagyobb világmárkákig számos termékhez átlagosan 20%-kal olcsóbban lehet hozzájutni, de a kedvezmények mértéke elérheti a 30-40%-ot is" - ismerteti a Tavaszi Kupon Napok részleteit Besenyei Kálmán, a Napiakciok.hu vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 13. 07:15, csütörtök | Helyi
Engedély nélkül nem lehet agancsot gyűjteni
Elkezdődött és a következő hetekben tart a gímbikák agancshullatási időszaka. Ilyenkor sokan indulnak az erdőre, hogy megtalálják a leesett koronákat.
2025. Február 12. 09:11, szerda | Helyi
Győrben játszik a női futsalválogatott
Szerdán és pénteken Győrben játszik felkészülési mérkőzést a magyar női futsalválogatott a csehekkel.
2025. Február 12. 08:17, szerda | Helyi
A héten lejár a felsőoktatási felvételi jelentkezés határideje
A jelentkezést online kell kitölteni Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazás segítségével.
2025. Február 12. 07:11, szerda | Helyi
Hajléktalankórházat jelentette be a polgármester
„Másfél évtizedes problémát oldunk meg” – kezdte bejegyzését Pintér Bence.