Hírek
2019. Október 04. 07:20, péntek | Külföld
Távozik a Tesco vezérigazgatója
Jövő nyáron távozik a Tesco éléről Dave Lewis vezérigazgató, aki Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedőjét mentette meg 2014-ben az összeomlástól.
„Most van a megfelelő idő arra, hogy átadjam a stafétabotot, a kiigazításunk sikerült" - mondta Lewis szerdán az újságíróknak.
Lewis távozásáról akkor érkeztek a hírek, amikor a Tesco az első féléves profitja a vártnál is jobb lett, 25 százalékkal 1,4 milliárd fontra (mintegy 524 milliárd forint) emelkedett, és 58,7 százalékkal megemelkedett az időközi osztalék is.
A számok egyértelműen bizonyítják Lewis kitűzött céljának elérését, melyet a 2014. évi számviteli botrány után jelentősen visszaesett forgalom korrigálására készített helyreállítási tervében jelölt meg.
A Tesco a mélyponton volt, amikor Lewis átvette a céget, de azóta minden kitűzött célját elérte, beleértve azt a célt is, hogy 3,5 és 4 penny közötti nyereséget keressen minden egyes fonton, amelyet a vásárlók elköltenek a cégnél.
Az első félévi haszonkulcs 3,67 százalék volt.
"Egyszerűen fogalmazva ő az a pasi, aki megmentette a Tesco-t, és ennek hatalmas eredménynek kell lennie a brit kiskereskedelem történetében" - mondta Clive Black, a Shore Capital elemzője.
A Tesco részvényei - a vállalat 27,4 százalékát fedi le Nagy-Britannia élelmiszer-kiskereskedelmi piacának - Lewis 2014. szeptemberi vezetése óta 6 százalékkal erősödtek. Lewis azonban hozzátette, hogy a Tesco részvényei valójában mintegy 40 százalékkal emelkedtek, mivel a számviteli szabálytalanságok teljes körét csak 2014 októberében fedezték fel.
Lewis felülvizsgálta a Tesco beszállítói kapcsolatait, csökkentette az árakat, egyszerűsítette a termékskálát és javította az üzletek szabályait.
A munkahelyek száma is csökkent, beleértve az augusztusban bejelentett 4500 fős elbocsátást is.
A Tesco nem áll le a vezér távozásával, további boltok megnyitását tervezi, megduplázza az Egyesült Királyságbeli online kapacitását és újragondolja Clubcard hűségprogramját is.
Forrás: origo.hu
Kép: Tesco
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
