Hírek
2013. Március 27. 12:54, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Teltházas lesz Bukarestben a Valcea-Győr
Minden jegy elkelt a Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő első, bukaresti mérkőzésére.
Az összecsapás első mérkőzését jövő szombaton, helyi idő szerint 18 órakor játsszák a bukaresti sportcsarnokban, amely mintegy 5 ezer férőhelyes.
A Pro Sport című román napilap információi szerint 3283 jegyet a valceai szurkolók vásárolhattak meg, a többi 1855-öt pedig az interneten keresztül értékesítették. Ez utóbbiak kevesebb mint tizenkét óra alatt keltek el annak ellenére, hogy a szurkolók egy része a jegyek borsos árára panaszkodott. A legolcsóbb belépők 50 lejbe (3 450 forint), a legdrágábbak 250 lejbe (17 250 forint) kerültek.
A román klub azért döntött a mérkőzés bukaresti megrendezése mellett, mert a valceai sportcsarnokba csak 3 ezer ember fér be."Örvendünk, hogy eladtunk minden jegyet, de főleg az jelent elégtételt, hogy a valceai szurkolóknak sikerült biztosítani 3200 jegyet, akik bizonyára megtöltötték volna a hazai csarnokunkat, így a hangulat éppen olyan lesz majd, mint Ramnicu Valceán" - mondta Andrei Luca, a román klub alelnöke.
A visszavágó április 11-én, csütörtökön lesz a Veszprém Arénában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 10:00, péntek | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai Dominik: a PSG ellen is bármire képesek lehetünk
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
