Hírek
2016. Február 04. 17:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: Police.hu, Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Tetten érték a tolvajokat
A Győri Rendőrkapitányság Pannonhalmi Rendőrőrs nyomozói tetten értek egy kazincbarcikai és egy pannonhalmi lakost, akik egy helyi telephelyről akartak lopni.
Bejelentés érkezett a megyei rendőr-főkapitányságra 2016. február 4-én 0 óra 10 perckor arról, hogy egy pannonhalmi telephely riasztója jelzést küldött a tulajdonos telefonjára. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy a telepen különböző felszámolás alatt álló cégek eszközeit tárolja.

A kiérkező nyomozók észlelték, hogy a helyszínen két épület bejárati ajtaját ismeretlen személy befeszítette. A helyiségek ellenőrzésekor a rendőrök tetten érték és elfogták O. Zoltán 40 éves pannonhalmi és Z. László 21 éves kazincbarcikai lakosokat. Egyikük ruházatának átvizsgálásakor egy kisebb háztartási eszközt találtak, melyről az elkövető úgy nyilatkozott, hogy azt a telephelyről lopta.

A nyomozók a 40 és a 21 éves tetteseket a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindkét férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
