Hírek
2010. Május 24. 14:39, hétfő |
Belföld
Forrás: FH
Tízmilliót gyűjtöttek a szegény gyerekeknek
Húsz vállalkozó, tízmillió forint. Ennyi pénzt gyűjtöttek jótékony vállalatvezetők a szegény gyerekek hétvégi étkeztetésére. A tapasztalatok szerint nagyon sok rászoruló gyerek csak annyit eszik, amennyit az iskolai menzán kap. Sok gy
Bozsogi Csabáné biztos benne, hogy egy csomagból nem csak vacsorára, de még reggelire és uzsonnára is jut majd a lányainak. Hét közben a gyerekek az iskolában esznek, de hétvégén gyakran előfordul, hogy alig van otthon mit enni. Ezért hálás a csomagért.
„Ha egy kicsit összébb húznám magam, akkor úgy érzem, hogy többet tudnék nekik vásárolni, de nem megy, próbáltuk és nem. Amit most kapnak, tudom, hogy hatalmas öröm lesz amikor vasárnap este hazakerül. Biztos, hogy nem lesz már neki reggel ennyi tartalma" - mondta Bozsogi Csabáné
Kenyér, vaj, lekvár, szalonna, paradicsom és alma. Most ennyi került a hétvégi csomagba. A rászoruló családokat a tanárok véleménye alapján választották ki.
„Ismerik azokat a gyerekeket, akik hétfő reggel éhesen jönnek iskolába és az elmondásuk alapján tudják, hogy hétvégén nem ettek eleget" - mondta Tóthné Kecskeméti Katalin, a Varga Tamás Általános Iskola igazgatója.
Csak Hódmezővásárhelyen több mint kétezer rászoruló gyereket étkeztetését támogatja az önkormányzat hétfőtől péntekig, de a hétvégékre eddig senki nem gondolt.
„Hétfőn nagyon sok gyerek rendkívül éhesen, rendkívül gyenge állapotban, sőt, téli szünet, tavaszi szünet, nyári szünet után meg aztán különösen legyengült állapotban mennek vissza az iskolába, és akkor elkezdtem zakatolni rajta, hogy hogyan is lehetne ezen a dolgon változtatni" - mondta Mészáros Antal, a Csomiép kft. ügyvezető igazgatója.
Független Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának
