Hírek
2025. Október 11. 08:09, szombat | Helyi
Több mint 800 emberért adták a vérüket
ermészeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából minden évben országos véradást szervez a Katasztrófavédelem, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
Idén a 15 évvel ezelőtti vörösiszap katasztrófára is emlékeztek a véradással.
A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ azért hozta létre, hogy az emberek minden évben megemlékezzenek a természeti katasztrófákról, azok áldozatairól. Emellett cél volt az is, hogy mindezzel felhívják a figyelmet a katasztrófák okaira, arra, hogy a legtöbb katasztrófa emberi behatás közvetett vagy közvetlen következménye, nagy részük elkerülhető, de legalábbis előre jelezhető.
Az országos rendezvényhez csatlakozva Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén már huszonötödik alkalommal szervezte meg a véradást, melyet most is a társ- és szervek körében hirdettek meg. A véradás lebonyolításában segítségére volt a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat Győri Regionális Vérellátó Központja.
A korábbi évekhez hasonlóan a vérellátó szolgálat épületében két naposra szerveztük a rendezvényt. Felhívásunkra most is nagy számmal jelentkeztek az önkéntes segítők. 300-an jelentek meg a két nap alatt, az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy a véradók közül most 279-en tudtak sikeresen vért adni, ezzel több, mint 800 ember gyógyulását segítették elő.
Saját kollégáik mellett többek között a vármegyei és a városi rendőrkapitányságról, az adóhatóságtól, a vízügyi igazgatóságtól, a bíróságokról, ügyészségektől, kormányhivataltól, közútkezelőtől nyújtották kezüket. A véradók idén a vörösiszap katasztrófánál is alkalmazott, egyszer használatos védőruhán hagyták kézjegyüket, amely mostantól az igazgatóság emlékszobájában őrzi a segítők aláírását.
A világnapra emlékezve az ország minden katasztrófavédelmi igazgatóságán szerveztek véradást, sok ember gyógyulását segítve elő.
A rendezvény célja az összefogás mellett, a véradás fontosságára felhívni a figyelmet, hiszen váratlan, tömeges méretű katasztrófa esetén a megfelelő mennyiségű vér jelenléte emberéleteket menthet. Minden egészséges ember adhat vért, aki 18 és 65 év közötti és testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Megemlékeztek a napokban az október 4-i évfordulóról is:
ezen a napon, 2010-ben „átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő vörösiszap-tárolójának gátja. Több, mint egymillió köbméternyi, maró vörösiszap öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit, mintegy 40 négyzetkilométert terítve be, összesen tíz ember halálát, rendkívül sok sebesülést, egészségügyi károkat, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károsodást okozva.
A katasztrófa elhárításában rengeteg tűzoltó – köztük jelentős mennyiségű önkéntes tűzoltó – vett részt. Jól jellemző a katasztrófa mértékére, hogy csak Devecseren az október 5-i, 17:45 órai helyzetjelentés szerint 19 utcát, 207 lakóingatlant, 956 főt érintett az áradás.”
(Fotó: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
