Hírek
2010. Augusztus 22. 14:37, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Több sérült az újpesti tűzijátékon
Hét ember megsérült szombaton este a főváros IV. kerületében, amikor tűzijátékkal egybekötött rendezvényt tartottak a Főtéren - értesült a Független Hírügynökség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az információ
Vass Ilona azt mondta, hogy a látvány valóban szép volt, a rakéták látszólag a fejük felett durrantak szét. Egy idő után azonban olyan volt, mintha a petárdák a tömegben robbannának, az emberek sikítozni és futni kezdtek. Komolyabb sérülést nem látott, egyik ismerősének azonban a haja megpörzsölődött egy kis részen. Nagyon félelmetes volt - fogalmazott. Ezután az embereket már ismét átterelték a másik oldalra, a tűzijáték azonban nem állt le, még percekig folytatódott.
Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a rendezvény alatt heten sérültek meg könnyebben a lehulló pernye és a szikrák miatt. A kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen, azaz nincs gyanúsítottja a történteknek.
Független Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
