Hírek
2010. Április 12. 07:43, hétfő |
Sport
Forrás: NSO
Tomizava győzött, Talmácsi a 9. helyen végzett
A 2010-es gyorsaságimotoros-világbajnokságon a Moto2-es kategóriában a Katari Nagydíjat a japán Soja Tomizava nyerte meg, Talmácsi Gábor a 9. helyen zárt.
A Moto2-es kategóriában már rögtön a rajtnál alaposan átrendeződött a mezőny: a 3. helyről induló német Stefan Bradl és a negyedik pozícióból rajtoló San Marinó-i Alex De Angelis összeütközött (Angelis motorja összeért a spanyol Toni Eliaséval, Bradl pedig hátulról nekiment De Angelisnek), mindketten kiestek, és gyorsan befejeződött a verseny a 125 kcm-ben tavaly világbajnokságot nyerő spanyol Julián Simónnak is.
Mindeközben Talmácsi Gábor a 14. helyről feljött a 7.-re, sőt később volt hatodik is. A 2007-ben 125 kcm-ben világbajnok magyar pilóta ennél nagyobb felzárkózásra azonban már nem volt képes, sőt később visszaesett, és az olasz Simone Corsi mögött a 9. helyen zárt.
Ennek ellenére nem lehet elégedetlen, hiszen a remek rajtjának köszönhetően hét pontot szerzett az év első versenyén.
A futam első néhány körében többen is vezettek, mígnem a 9. helyről rajtoló Soja Tomizava állt az élre, aki már nem is engedte ki a kezéből az első helyet. Így a a korábban még dobogóra sem álló japán lett az idén bemutatkozó kategória első győztese.
Az egyetlen nyitott kérdés a verseny második felében már csak az volt, kik állhatnak dobogóra: a második helyen végül a spanyol Alex Debon végzett, a harmadik a francia Jules Cluzel lett, míg az első helyről kezdő Eliasnak meg kellett elégednie a 4. hellyel.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 125 kcm-ben a spanyol Nicolás Terol győzött.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
