Hírek
2013. Május 09. 11:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Trafik - OGY - A legfőbb ügyész feljelentésként továbbította a szocialisták hozzá intézett kérdését
Feljelentésként a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította a legfőbb ügyész két szocialista politikus trafikügyben hozzá intézett kérdését. Polt Péter írásbeli válaszából az is kiderül, hogy a nyomozó főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, valamint Harangozó Tamás országgyűlési képviselő fordult Mit tesz az ügyészség a trafikügyben? címmel írásbeli kérdéssel Polt Péterhez.
A legfőbb ügyész - az Országgyűlés honlapján olvasható - válaszában emlékeztet: a szocialista politikusok bűncselekmény gyanújával, valamint a pályázati eljárás törvénytelenségének gyanújával fordultak hozzá.
Az MSZP-s képviselők az elektronikus médiában megjelent információkra hivatkozva azt írták, hogy a trafikpályázatok nyerteseit a Fidesz választókerületi felelősei, illetve helyi frakciói választották ki.
Polt Péter tájékoztatása szerint elbírálás alatt állnak azok az ügyészséghez beérkezett kérelmek, amelyek a trafikpályázatokra vonatkoznak. Ennek során mérlegelik, hogy az ügyészség hatáskörébe tartozik-e a kérdés, a vizsgálat megkezdésére ugyanis akkor van módjuk, ha a törvénysértés az ügyészség közérdekvédelmi hatáskörébe tartozik.
Tudatta azt is: az ügyész egyedi ügyben akkor folytat hivatalból vizsgálatot közérdekvédelmi hatáskörben, ha a tudomására jutott adat vagy más körülmény megalapozottan súlyos bűncselekményre, mulasztásra vagy törvénysértő állapotra utal.
Mivel ennek elbírálása főügyészi hatáskör, a kérelmet ezért a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészséghez továbbította - derül ki a válaszból.
A képviselők ugyanakkor azt is kérték a legfőbb ügyésztől, hogy iratukat kezelje feljelentésként, Polt Péter ezért azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
