Hírek
2024. Július 17. 07:12, szerda | Helyi
Tucatnyi posta helyett lett postapont idén Győr-Moson-Sopronban
Posta nem vész el, \"csak\" átalakul: nem mindegy azonban az sem, miként.
Sopron melletti, szigetközi és rábaközi falvakban (sőt, Győrben is) postaponttá alakultak postahivatalok. Legtöbb esetben a helyi kisbolt fogadta be és vette át a szolgáltatást.
Sarródon idén január 25-én jött az átalakulás, s lett a postájuk helyett postapartneri szolgáltatás: szerencséjükre hétfőtől-péntekig, de reggel nyolctól csak délelőtt tízig. Máriakálnokon ugyanekkor, Nagylózson néhány nappal később jött a változás, s a győri 7-es posta (Hédervári úton) is februártól lett csupán postapartner. Petőházán február közepén váltottak, akárcsak Fertőszéplakon, Püskin és Rábacsanakon. Cirákon és Csapodon a március hozott postapontot a posta helyett, Barbacson az április, Darnózselit májusban érte utol a változás szele.
A mostani körből sem maradt ki Győr-Moson-Sopron: a 2300 (!) lakost számláló Dunakilitin július 24-től bezár az időtlen idők óta működő posta, s a helyi Retró boltban lesz postapont szolgáltatás. Jó hír, hogy ott viszont szombat délelőtt is üzemel majd. Érdekesség, hogy Bödőcs Tibor szülőfaluja, a Zala megyei Búcsúszentlászló rosszabbul járt: ott júliustól csak mobilposta működik, (hétköz)napi 20 percnyi kiállási idővel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.

