Hírek
2010. Április 25. 14:41, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
"Tudni kell kussolni" Markos György most éppen ezt teszi
Markos György és Nádas György jól összeszokott páros, jó ideje a szakmában vannak, pontosan 44 éve kezdték a pályát. Markos szerint azonban mára nemcsak a világ, hanem a humor is megváltozott, így színpadon már nem nagyon látni őket.
"Tudni kell kussolni, 44 éve kezdtük. Azóta sok minden változott. Megváltozott az irány, máson nevettünk a '80-as években és máson nevetünk most" - kezdte Markos György, aki a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának felvételén elmondta: egyáltalán nincs baja a mai stand up-os előadókkal, de visszaemlékezett arra, hogy akkoriban, mikor ők kezdték a pályát, számos kötöttségnek kellett eleget tenniük: ha tiltott témáról beszéltek, vagy káromkodó szavakat ejtettek ki a szájukon, keményen kellett érte fizetniük.
Persze a Markos-Nádas-Boncz hármas a tiltás ellenére olykor-olykor megszegte a szabályokat: bármennyire is igyekeztek, nem tudták megállni nevetés nélkül és ekkor is nyúlhattak a zsebükbe.
A '82-es Humorfesztiválon utolsóként léptek színpadra, de elsőként távoztak.
"Kezdő színészként mindig azt mondtam, hogy én nem állok ki elsőként a színpadra, mert mindig az első töri a falat az utána következőknek. Aztán az apám azt mondta: nem az a lényeg, hogy ki az első, hanem az, hogy hogy adja elő. '82-ben utolsóként léptünk fel a Humorfesztiválon, és meg is nyertük. Emlékszem, 49 fokos meleg teremben voltunk, Boncz Géza volt a súgó. Egymást szórakoztattuk, mindig meg tudtuk egymást röhögtetni és a közönség is partner volt benne. Marton Frigyes nem sok emberen tudott röhögni, de Gézán vagy rajtunk igen" - tette hozzá a humorista, majd folytatta:
"Valamikor én is celeb akartam lenni, de aztán ember lettem. Azt hiszem, ha egymást kezdenénk minősíteni, az nem lenne jó" - fordította komolyra a szót Markos György, aki a műsorban elárulta: ha már Nádas Györggyel nem is lépnek színpadra, az életben gyakran találkoznak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
