Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Szeptember 10. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: orientpress

Túlléptük az éves hiánytervet

Túlléptük az éves hiánytervet

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolchavi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki- közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. Ezzel már közel 10 százalékkal léptük túl az idei évre tervezett 879, 8 milliárdos tervet, azonban a tárca nem aggódik - szerintük tartható a 3 százalék alatti hiánycél.

Az NGM közleménye szerint az adtok megfelelnek a vártnak, teljesül az idei 3 százalék alatti hiánycél. Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 137,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 1,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig közel 26,4 milliárd forintos szufficittel zártak idén augusztusban.

Mint az Index is rámutat, korábban az egész éves előirányzat 879,8 milliárd forint volt most már tehát a tervezett lyuk 109,3 százalékánál járunk. A központi költségvetésben ennél rosszabb is lehetne a helyzet - a módosított előirányzat 872,5 milliárdos deficitről szólt, viszont most már 1230,7 milliárdnál járunk - a kormány viszont a napokban új költségvetési módosító javaslattal 1050 milliárd forintra emelné a központi büdzsé idei hiánytervét, így a jelenlegi deficit az emelt határon belül maradhat.


Tavaly augusztusban az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete 122 milliárd forint volt, 2012 első nyolc hónapjában a pénzügyi mérleg deficitje 559,5 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 97,1 százalékának felelt meg.

A kormány várakozásainak megfelelnek a központi költségvetés augusztus végi pénzforgalmi adatai - állítja a nemzetgazdasági tárca. A mostani és a következő hónapokra várt bevételek és kiadások - a decemberi hónapra előre jelzett igen jelentős többlettel együtt - alátámasztják, hogy teljesülni fog az idei 3 százalék alatti hiánycél - olvasható a közleményben.

A kormányzati intézkedések nyomán tavaly és idén a bevételi és a kiadási oldalt is jelentősen befolyásoló változások történtek. A bevételi oldalt tekintve, néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre.Augusztus végéig magasabb összegben alakultak ugyanakkor egyes adóbevételek is, például a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek.

A minisztérium kiemeli azt is, hogy egyszeri, nagy bevételi tételek még az év hátralévő részében fognak befolyni a költségvetésbe, úgymint a frekvenciahasználati-jogosultság értékesítéséből származó mintegy 100 milliárd forintos bevétel, a pénzügyi tranzakciós illeték júniusban előírt - négy ütemben történő - befizetés része, az energiaellátók jövedelemadója és a társasági adó jelentős része is.

A kiadási oldalt tekintve többletkiadást eredményezett, hogy az önkormányzati feladatok és azok finanszírozása több területen átkerült az államháztartás központi alrendszerébe. Ennek következtében a központi költségvetés augusztus végi kiadásai mintegy 915 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek.

Ebben az évben már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények - kórházak, fogyatékkal élőket gondozó intézmények, gyermekvédelmi intézmények - kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye. Ezenkívül meghaladták az előző évi kifizetéseket többek között a vasúti és közúti közlekedési támogatások és a lakásépítési támogatások is. Mindez több száz milliárd forinttal megnövelte a központi kiadásokat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.

2024. Május 08. 07:42, szerda | Belföld

Útinform: forgalomkorlátozások lesznek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti