Hírek
2018. Július 17. 06:46, kedd | Külföld
Turistahajóra tört ki a láva Hawaiin, 23 sérült
A Hawaii Nagy Szigetén (Big Island) tomboló Kilauea vulkán lávakitörése egy turistahajóra zuhant hétfőn, a helyi hatóságok - korábbi jelentésüket módosítva - azt közölték, hogy 23-an sérültek meg.
Az első hivatalos jelentés még legalább 13 sérültről szólt. A tíz újabb sérültet nem kellett kórházba vinni, a kikötőben ellátták őket.
Az amerikai sajtójelentések lávarobbanásként írják le a történteket. A turistahajó körutazását kifejezetten a láva közelébe szervezték, hogy az érdeklődők az óceán felől csodálhassák a természeti jelenséget.
A Kilauea immár két hónapja folyamatosan aktív, és a vulkáni tevékenység nem csökken, hanem éppen hogy erősödik. Az illetékes hatóságok és a különböző szervezetek tisztségviselői ugyan folyamatosan figyelmeztetik az embereket a veszélyekre, de ennek ellenére is több utazási iroda szervez hajóutakat a tűzhányó közelébe.

Vizsgálat indult
Az Egyesült Államok parti őrsége biztonsági zónát jelölt meg ott, ahol a láva eléri az óceánt, és ebben az övezetben egyetlen hajó sem közelítheti meg 300 méteren belül a partot.
Különleges engedéllyel rendelkező hajóknak azonban lehetővé tették, hogy 50 méterre megközelíthessék azokat a pontokat, ahol a láva az óceánba ömlik.
Az izzó kőtörmelék eddig több mint 700 házat elpusztított, de komolyabb sérülés csak egyetlen férfit ért, akinek a lábát eltörte a megállíthatatlan láva. A hétfő baleset valamennyi áldozatát a hilói kórházba szállították, az illetékesek pedig megindították a vizsgálatokat.
A mentésre kiérkező tűzoltók sajtótájékoztatójukon elmondták: a lávarobbanás teljesen beborította a sétahajó tetejét, és óriási lyukat ütött a hajón. Az amerikai szövetségi geológiai intézet hétfőn közölte: a folyamatos lávaömlés következében az óceánban 6-9 méteres átmérőjű kis sziget kezd kiemelkedni.
Forrás: origo.hu
Képek: twitter.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Külföld
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 19. 12:00, vasárnap | Külföld
Az ukrán erők csapást mértek két logisztikai létesítményre Oroszország Moszkvai és Tambovi területén
Az ukrán erők csapást mértek egy-egy jelentős logisztikai létesítményre Oroszországban, a Moszkvai, illetve a Tambovi területen, a frontvonaltól több mint 500 és mintegy 700 kilométerre
