Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2019. Február 05. 08:48, kedd | Bulvár

Új részekkel tér vissza Csukás István klasszikusa, Süsü

Új részekkel tér vissza Csukás István klasszikusa, Süsü

Negyven évvel az első rész után visszatér a képernyőre Süsü. Csukás István történetének főszereplője nem az öreg sárkány, hanem gyermeke, Süsüke lesz, a premier karácsonyra várható.

Egy hónappal ezelőtt kezdte el írni Süsüke újabb történetének szinopszisát Csukás István. A nyaranta Balatonszárszón tartózkodó Kossuth-díjas író már el is küldte a mű összegzését a Magyar Televízió munkatársainak, akik nagy örömmel vették a mese folytatását – számolt be a sonline.hu.

“Tizenhárom részből áll majd az új mese, amit ugyanazzal a technikával készítenek el, mint negyven évvel ezelőtt. Semmiképpen sem akartunk eltérni a hagyománytól és a figuráktól sem, hiszen az emberek ezeket a szereplőket szerették meg. A harmadik évadban is úgy néznek majd ki a szereplők, mint régen, még az is elképzelhető, hogy a ruhájuk is ugyanaz lesz. Mindenképpen hagyományosak akarunk maradni, ezért bábtechnikával készülnek el a részek, hiszen ez a megoldás örök és nem sokat változik. Várhatóan a nyár közepére fejezem be a művet, egy epizód fél órás lesz majd és ha minden jól megy, akkor karácsonykor az M5 csatornán mutatjuk be Süsüke újabb kalandját” – mesélte Csukás István.

Süsü hangja ezúttal is Bodrogi Gyula lesz, aki szívesen vállalta a felkérést.

Forrás: sonline.hu; szinhaz.org

Fotó: Mohai Balázs, MTI

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 01. 17:32, hétfő | Bulvár

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

A színművész 55 éves volt.

2025. December 01. 07:19, hétfő | Bulvár

Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján

Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.

2025. November 29. 09:17, szombat | Bulvár

Magyarország orosz olajcégek érdekeltségeit vásárolhatja meg