Hírek
2026. Március 11. 08:07, szerda | Helyi
Utak, fejlesztések Szabadhegyen
Lakossági fórumon ismertette az önkormányzat a Győr-Szabadhegyen, a Verebes József utcától délkeletre fekvő tervezett lakóövezet fejlesztésének aktuális állását.
A rendezvény célja az volt, hogy a városvezetés és a szakemberek részletes tájékoztatást adjanak a Panoráma út első szakaszához kapcsolódó beruházásról, valamint a telepítési tanulmányterv legfontosabb elemeiről.
A fórumon elhangzott: a mostani esemény nem kötelező eleme az eljárásnak, ugyanakkor a város kiemelten fontosnak tartja az érintettek tájékoztatását és véleményük megismerését. A partnerségi egyeztetés keretében a lakosok hivatalos úton – többek között ügyfélkapun, e-papíron vagy postai úton – is benyújthatják észrevételeiket.
A terület már a 2006-os szabályozási tervben is lakóövezetként szerepelt. Jelentősebb fejlesztés 2018-ban történt, amikor kialakult a Verebes József utca, és lehetővé vált mintegy 180 lakás megépítése. Akkor már rögzítették: a Verebes József utca a később megépülő Panoráma út csatlakozásáig maradhat meg a Szent Imre utca felől gépjárművel megközelíthetőként, ezt követően zsákutcává alakul.
2022-ben településrendezési szerződés született a Panoráma út elejének és az ahhoz kapcsolódó területek fejlesztéséről. A jelenlegi eljárás ennek a szerződésnek a tervezett módosítását készíti elő, amit a jogszabályi változások és az ütemezés átalakulása tett szükségessé.
A beruházás a Ford szalon előtti körforgalomtól a Szabadi temető irányába kialakuló új városi gyűjtőút első, mintegy 450 méteres szakaszát és az ahhoz kapcsolódó területet érinti.
A fejlesztő vállalásai között szerepel:
- a Panoráma út gyűjtőútként történő megépítése,
- a Szent Imre úti körforgalom teljes átépítése,
- a temető melletti út rendezése,
- a Vak Bottyán úti szennyvízvezeték bővítése,
- csapadékvíz bevezetése a Pándzsa-érbe
A Panoráma út mentén kerékpárút és buszöblök létesülnek, a belső utcákban közterületi parkolók kialakítását tervezik. A Malomsori utca nem kerül közvetlen összekötésre a Panoráma úttal gépjármű forgalommal.
A szabályozási terv-módosítással érintett területen várhatóan mintegy 200 lakás épülhet. Az építménymagasság legfeljebb 11,00 és 12,50 méter lehet. A zöldpark kialakítása a tervek szerint megmarad
Az épületek jellemzően legfeljebb F+2, illetve F+3 szintesek lehetnek, mélygarázs kialakításával.
A fórumon a szakemberek hangsúlyozták: Győr déli városrészében különösen nagy szükség van a bevezető utakat összekötő átkötő utakra, mivel jelenleg a sztráda jelenti az egyetlen könnyebb kerülőútvonalat. A József Attila út túlterheltsége miatt szakmai és városfejlesztési szempontból is indokolt egy új gyűjtőút kialakítása.
A Panoráma út tervezett nyomvonala a szakemberek szerint a legkisebb mértékben érinti a meglévő lakóterületeket, ugyanakkor ütemezetten, jórészt fejlesztői forrásból valósítható meg
A decemberben érkezett lakossági észrevételek között kiemelten szerepeltek az épületmagasság, a forgalomnövekedés, a zajterhelés, a parkolás, a zöldfelületek és a közműkapacitások kérdései
A városvezetés jelezte: ezekre a témákra a tervezés során kiemelt figyelmet fordítanak.
A fejlesztés jelenleg a telepítési tanulmányterv társadalmasításának és véleményeztetésének szakaszában tart. A beérkező vélemények feldolgozását követően a Városstratégiai Bizottság dönt a továbblépésről.
A városvezetés célja, hogy Szabadhegy fejlődése kiegyensúlyozottan, a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével összhangban, a lakossági szempontokat figyelembe véve valósuljon meg.
(Fotó, forrás: Győr Város Hivatalos Oldala)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 08:25, hétfő | Helyi
Sportkongresszus az egyetemen, friss kutatások terítéken
A legújabb kutatási eredményeket mutatták be a Széchenyi István Egyetemen rendezett országos sporttudományi kongresszuson.
2026. Június 08. 08:09, hétfő | Helyi
Ismét elnyerte a Superbrands minősítést a győri Ceres
A Ceres immár kilencedik alkalommal nyerte el a Superbrands elismerést, amely a világ egyik legismertebb és legelismertebb márkaminősítési programjának védjegye.
2026. Június 08. 07:06, hétfő | Helyi
Egyelőre még mindig nincs jelentős szúnyogártalom
Csak egy-egy helyen jelentek meg eddig csípőszúnyogok, jelentősebb szúnyogártalom nem alakulhatott ki az időjárás miatt. Talán most jön a változás?
2026. Június 07. 08:21, vasárnap | Helyi
Mutassuk meg együtt Győr különleges fáit!
Győr tele van különleges fákkal, mutassuk meg együtt Győr legszebb és legértékesebb fáit. Küldjük el a polgármesteri hivatalnak a Győr applikáción keresztül!
