Hírek
2010. Március 20. 06:21, szombat |
Belföld
Forrás: HírTV
Útravaló-ösztöndíjakat követel vissza a minisztérium
Az Útravaló-program keretein belül kifizetett ösztöndíjakat követeli vissza több diáktól és pedagógustól az oktatási tárca hiányos pályázati anyag címén - írja a Magyar Nemzet. A kiírás szerint azonban már az elbírálás során vi
Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei középiskola tanára a Magyar Nemzetnek elmondta: január 31-éig kellett volna utalni a támogatás összegét, és habár azóta több időponttal hitegették őket, végül egy elutasító választ kaptak. Ezek szerint négy pályázott diákja és ő nem kapja meg az idei támogatást, sőt, a tavalyi összegeket is vissza kell fizetniük. Ez az intézmény esetében kilenc gyermeket érint. Tőlük 40 ezret, a tanároktól nyolcvanezer forintot kérnek vissza. Nem kapták meg azonban az oktatók a 20 ezer forintos prémiumot sem, mely a tanulmányi eredményeiken javított diákok után járt volna nekik.
Az oktató elmondta: az érintett családok anyagi problémák miatt nem tudják visszafizetni az összeget. A sikeres pályázók mind hátrányos helyzetűek, többségük árva, félárva, vagy szülei tartósan munkanélküliek.
A támogatáskezelő egy neve elhallgatását kérő szakértője elmondta: sajnos sok az olyan diák, akinek a pályázatát hiányosan nyújtotta be az adott intézmény. Hozzátette: a hiánypótlásra felszólított iskolák miatt fordulhat elő, hogy több hónapos csúszással fizetik ki az ösztöndíjat. Az összegek visszakövetelése mögött pedig mulasztások állhatnak - nyilatkozott. A jogosultságot igazoló okmány ugyanis több esetben még ugyan érvényes a pályázat elbírálása során, az érintettek azonban nem újítják meg azt év közben, ahogy azt kellene, vagy estenként az iskola nem kéri be ismételten az iratokat a szülőktől.
A 2005/2006-os tanévben hirdette meg első alkalommal az Útravaló-programot Magyar Bálint akkori oktatási miniszter. A rendszer a szegénységben élő diákok megsegítésére alakult, és kíván esélyt biztosítani az általános iskola, a középiskola, vagy éppen az érettségi megszerzésére. A programban részt vevő diákok havonta 3500-4500 forintot, az őket segítő tanárok pedig négyezer forintot kaphatnak. Továbbá kiegészítés jár a pedagógusoknak, ha diákjaik felvételt nyernek valamely középiskolába, vagy leérettségiznek. A 2008/2009-es tanévben húszezer diák kapott ösztöndíjat.
Csaknem 30 százalékkal csökkentette az Útravaló-program összegeit a 2010-es költségvetés, így a tavalyi 2,2 milliárd helyett 1,7 milliárdos forrás áll rendelkezésre. Emellett a jogosultsági kört is leszűkítették: kizárták a pályázásra jogosultak köréből az Arany János-programban részt vevő diákokat. Az Állami Számvevőszék jelentéséből pedig kiderült: Hiller István oktatási miniszter a program felfüggesztését javasolta a költségvetés megtervezésénél - írja a Magyar Nemzet.
(Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: origo.hu)
(www.edupress.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:07, hétfő | Belföld
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
