Hírek
2012. Március 13. 07:19, kedd |
Helyi sport
Forrás: eto.hu
Vankó, Kelemen és Nagy G. Macedóniában
Három győri játékos utazott az U18-as válogatottal Macedóniába, ahol a vendéglátó ország válogatottja ellen lépnek pályára egy kettős mérkőzésen.
Mészöly Géza szövetségi edző három ETO játékosnak is bizalmat szavazhat, a kapus Nagy Gergő mellett a mezőnyben Vankó Imre és Kelemen Márk is lehetőséget kaphat.
Az 1994-es születésű korosztály válogatottja idén ősszel Európa-bajnoki selejtezőkön szerepel, s a csapat tavaszi programja már a tétmérkőzésekre való felkészülés jegyében telik. Ennek egyik állomásaként együttesünk hétfőn a macedóniai Strumicába utazott, ahol kedden és csütörtökön a házigazdák U18-as válogatottjával mérkőzik meg.
- A kinevezésem óta eltelt bő két hónap az ismerkedés jegyében telt számomra, igyekeztem minél több edzésre és bajnoki mérkőzésre kilátogatni, hogy felmérjem a korosztály legtehetségesebb játékosait - mondta Mészöly Géza az mlsz.hu-nak. - Egy összetartásunk már volt Telkiben, valamint kikértem a klubedzők véleményét is, és az így szerzett információk alapján állt össze a mostani keret. A nemzetközi meccsek kiemelt fontossággal bírnak a csapatépítés szempontjából, a macedónok elleni mérkőzéseken a Telkiben gyakorolt taktikai elemeket, a rövid passzos játékot, az agresszív letámadást, visszatámadást szeretném viszontlátni a futballistáktól.
Forrás: www.mlsz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 16:00, péntek | Életmód
Verdi-gálával tér vissza az Operaházba Plácido Domingo
Verdi-gálával lép a Magyar Állami Operaház színpadára Plácido Domingo szeptember 23-án, partnere Sáfár Orsolya, Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián lesz.
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 24. 12:00, péntek | Külföld
A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
