Hírek
2010. Szeptember 24. 07:25, péntek |
Belföld
Forrás: HírTV
Várja a mozi szerelmeseit Pécs
Hatvan játékfilmmel és számtalan egyéb programmal várják az érdeklődőket a II. CinePécs Filmfesztiválon október 4-e és 10-e között. A Civil Közösségek Háza lesz a központi helyszín, de az Apolló és az Uránia mozikban is lesznek ve
A versenyben tíz dokumentum- és tíz nagyjátékfilm vesz részt. Előbbieknél Szomjas György lesz a zsűrielnök, míg utóbbiaknál Jirí Menzel. Összességében azonban hatvan filmet láthatnak majd az érdeklődők október 4-e és 10-e között, a II. CinePécs Filmfesztiválon. Bemutatják a fesztiválon egyebek mellett a Berlinálén nyertes Méz című filmet, de a Cannesban díjazott Pál Adrienn, az Avatart is legyőző Londoni küldetés, a Philippine Pina Bausch életéről szóló film és Solomon Kapitalizmus című alkotása is szerepel a kínálatban.
A fesztivál Német Filmnapokkal indul, az első napokban a legfrissebb német alkotásokat lehet majd megnézni. A fesztivál egyik érdekessége a Vitézy László és Dárdai István által rendezett Íme a szocializmus című történelmi visszatekintés. Tizenhat olyan magyar filmet vetítenek majd le, amelyek a szocialista időkbe visznek vissza.
A fesztivál végén, október 9-én és 10-én tartják a Filmmaratont, amely már tavaly is nagy siker volt. Lényege, hogy az indulók 24 óra leforgása alatt készíthetik el legfeljebb 3 perces alkotásukat megadott tematikai pontok alapján. Az internetre kell feltölteni a filmeket, és a szavazás is a világhálón zajlik majd. Idén is a New York-i Egyetem Filmintézetének vezetője, Karl Bardosh lesz a zsűri elnöke. Tavaly 25 csapat látott munkához és 17 film el is készült.
FH
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
