Hírek
2023. Szeptember 04. 09:15, hétfő | Helyi
Végre kiválaszthatjuk a helyünket a MÁV applikációban
A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az alkalmazás egyre felhasználóbarátabbá válik, illetve az utasoknak is lehetőségük nyílik kifejteni a véleményüket és javaslatot tenni – írja közleményében a MÁV.
Egy újabb fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között InterCity-kre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV app-ban elérhetők.
Az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülésre szeretnének ülni majd, vagy már – akár családtag, ismerős számára – korábban megrendelt ülőhely mellé vennének újabb helyjegyet. Ha több utas vásárol egy időben helyet, akkor a rendszer a beállított paraméterek szerint foglal, a többi helyet pedig a lefoglalt ülés közelébe osztja ki.
A MÁV kiemeli, hogy minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi
Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.
2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi
Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába
A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
