Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2010. Március 24. 16:30, szerda | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Veszélyben a könnyűipari cégek

Veszélyben a könnyűipari cégek

Kormányzat segítséget követelnek a magyar könnyűipari cégek, a piac miatt ugyanis többségük csőd közeli állapotba kerül. Több nagy cégnél már le is húzták

A cég elsők között kapott közel 50 millió forintot munkaerőmegtartásra, ebből az összegből 51 fő megélhetését tudták biztosítani. A cégnek azonban még így is csökkentenie kellett költségein, teljes üzemátszervezést hajtottak végre. Termékeiket a korábbinál kisebb területen állítják elő.

Teimel Gézáné Pannon Flax Nyrt vezérigazgatója az Oxygen Médiának elmondta: A válságnak nincs vége, ugyanazt a küzdelmet kell folytatniuk, de olyan hittel és erővel csinálják, ebben az évben is, hogy meg kell, hogy legyen.

A Pannonflax 2009 második felében három éves honvédségi pályázatot nyert el, ez is segíti őket a kilábalásban. Teimel Gézáné hozzátette: a textilipari cég minőségi termékei ma már ott vannak az európai, illetve amerikai piacokon is.


Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 08:26, kedd | Helyi

Górcső alatt a ponty, a vadhús és a kézműves sör

Év végéig tart a fokozott ellenőrzés.

2025. December 23. 08:07, kedd | Helyi

Audi Hungaria karácsonyi adományai szebbé teszik az ünnepet

Az Audi Hungaria munkatársai idén is példát mutattak segítségnyújtásból és szolidaritásból: az „Adni jó!” karácsonyi adománygyűjtő akció keretében nagy mennyiségű adományt gyűjtöttek rászorulók számára.

2025. December 23. 07:09, kedd | Helyi

Négyszáz millióról posztolt a polgármester

Pintér Bence (TSZV) győri polgármester pénteken tette közzé közleményét a MÁV-val kapcsolatos megállapodásról.

2025. December 22. 08:26, hétfő | Helyi

Rekortán pályán lehet futni a marcalvárosi Kiserdőben

A Krúdy-iskola diákjai avatták fel az új futópályát a marcalvárosi Kiserdőben.