Hírek
2010. Október 20. 07:25, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Vigyázat: a vörösiszap miatt elpusztult halakat árusítják
Feketén próbálják árusítani ismeretlenek a vörösiszap-szennyezés miatt elpusztult halakat több Győr-Moson-Sopron megyei településen. A szigetközi községek lakói szerint a pontyok kilogrammját a hipermarketek ezer forintos árával szembe
A vörösiszap miatt több száz mázsányi nemes hal pusztulhatott el az elmúlt két hétben a Marcal, a Rába, a Mosoni-Duna és a Duna nyugat-dunántúli szakaszán. A legtöbb folyón már feloldották a horgászati tilalmat, a Marcalon és a Rábán továbbra is érvényben maradt. A szigetköziek azt mondják: házalók a szennyezés miatt partra vetett halakat árulják a környéken.
Mecsér polgármestere is tud arról, hogy büdös, gyanús eredetű halakat próbáltak több helyen is eladni. Értesülései szerint éttermekben is próbálkoztak. Csaplár Zoltán úgy gondolja, halászati tilalom és nagyfokú környezetszennyezés idején jobban kellene erre a hatóságoknak is figyelni.
A megyei főállatorvos szerint nincs szükség hatósági ellenőrzésre. „Ez egyértelműen a rendőrség hatásköre. Ismeretlen eredetű élelmiszert bevizsgálni nem szabad, az egy hulladék, azt el kell kobozni, illetve meg kell semmisíteni” - fogalmazott Szabó Tamás.
A Győri Előre Halászati Szövetkezet horgászai nyolc mázsa elpusztult halat gyűjtöttek össze a Marcalból. Emiatt kártérítést követelnek a vörösiszap-katasztrófa felelőseitől. „A Mal Rt. az, akinél első körben fogunk jelentkezni. A gyakorlati tapasztaltunk eddig az, hogy aki hasonló kárt okozott, azokkal peren kívül sikerült megállapodni a természetes vizek esetében, kivéve az ominózus ciánszennyezést, ahol az okozó nem az ország területén volt” - mondta el Szilágyi Gábor a halászati szövetkezet elnöke.
A horgászok engedéllyel próbahalászatot végeztek a Rábán is: a kifogott halakat egy fővárosi laboratóriumba küldték. Nehézfémeket keresnek az élőlényekben, szerintük 2-3 hét múlva kiderülhet, hogy az iszapszennyezés kárt okozott-e a Marcalon kívül más folyó élővilágában is.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 13:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
