Hírek
2019. Július 22. 15:19, hétfő | Külföld
Világzenei csűrfesztivált rendeznek Erdélyben
A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.
„Méra a kalotaszegi népzene és néptánc csúcsát jelentette a 20. század közepén. Évről-évre egyre többen vesznek részt a világzenei fesztiválon. A rendezvénnyel sikerült mind a helyi közösség, mind a táncházas közeg komfortzónáját tágítani” – mondta Bethlendi András, a Méra World Music alapító főszervezője. Mint kifejtette, a csűrfesztivál a magyar zene és a régió muzsikája mellett más kontinensek és országok népzenében inspirálódó világzenei produkcióit viszi színpadra.
Augusztus 1-jén, csütörtökön lép fel a Csík Zenekar, másnap a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató gálaműsora, a II. Kalotaszegi Prímásverseny és az Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje szerepel a programban, szombaton a Romano Drom játszik, a vasárnapi záróprogram pedig Ferenczi Györgyé és a Rackajamé.
A fesztiválon zenél a lengyel Dikanda, valamint az Izraelből érkező Sofi Tsedaka & The Baladis, amely szamaritánus zenéből inspirálódó muzsikát játszik. Fellép a mexikói Sirani Guevara, akárcsak a görög-török-brit Near East Collective. A Kjartan & Hét Hat Club hat nyelven – magyarul, cigányul, románul, angolul, norvégul és törökül – énekel, a norvég Vassvik a zárónapon a lapp zenei gyökereket mutatja be.
Lesz két templomi koncert is a Fonó Budai Zeneház szervezésében: augusztus 3-án Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs mutatja be műsorát, augusztus 4-én pedig Navratil Andea és Demeter László.
„Minőségibb és sajátosabb zenei közösségi élményt nyújt egy olyan fesztivál, amelyen két-három nap után már mindenkit ismerünk arcról, a koncerteken pedig karnyújtásnyira van tőlünk a zenekar” – mondta Bethlendi András.
Forrás: MTI, papageno.hu
Fotó: lumidance
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

