Hírek
2010. Július 06. 14:17, kedd |
Belföld
Forrás: HírTV
Vírusos malacok érkeznek Hollandiából
Évente nagyjából egymillió holland malac érkezhet hazánkba, jelentős részük vírussal fertőzött. A magyar piacra ellenőrizetlenül behozott és áron alul, gyakran feketén értékesített állatok jelentősen rontják a hazai sertéstenyészt
Nem azokkal a dán vagy holland tenyésztőkkel van gond, akik ide költöztek és itt gazdálkodnak - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Fekete Balázs, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (MFSE) elnöke. Sőt - tette hozzá - ezek a farmerek sok esetben jó példát mutatnak a hazai termelőknek versenyképességből és hatékonyságból még akkor is, ha nekik gyakran könnyebb létrehozni a magas technológiával működtetett tenyésztelepet, mivel kormányuk és bankjaik támogatását is élvezhetik.
Fekete Balázs szerint azokkal van probléma, akik 20-25 kilogrammos malacokat hoznak be az országba, és akik olyan sertéseket értékesítenek nálunk, amelyek jelentős része a szaporodási és légzési betegségeket okozó, úgynevezett PRRS-vírussal fertőzött. A szakértő szerint az ilyen állatokat könnyebb Hollandiából behozni, mint Magyarországon belül szállítani. Fekete Balázs szerint évente megközelítőleg egymillió malac érkezhet Hollandiából. Olyan eset is előfordulhat, hogy egy falu közepén leállnak a kereskedők a kamionnal, és a platóról értékesítik a beteg malacokat. Hazánk tíz évvel ezelőtt még alig ismerte ezt a vírust, mára viszont a magyar hízók majdnem fele fertőzött lehet, s félő, hogy ha nem történnek hathatós lépések, a helyzet tovább romlik - olvasható a keddi Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
