Hírek
2012. Június 22. 13:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
VOLT Fesztivál - Megkapták a környezetvédelmi engedélyt
Megkapta a környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő, huszadik alkalommal megrendezendő soproni VOLT Fesztivál - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A korábbi hírekkel ellentétben minden akadály elhárult a VOLT Fesztivál megrendezése elől. Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseményének keddi indulásához minden engedély rendelkezésre áll - olvasható az összegzésben.
Közlésük szerint meglepetésként érte őket, hogy a regionális zöldhatóság szerdán "váratlanul elutasító határozatot hozott" idei évre szóló, időben előterjesztett beadványukról, mivel a rendezvénynek "10 éve ugyanez a helyszíne, 2011-ben ugyanitt, ugyanezekkel a feltételekkel tartottak fesztivált, akkor a hivatal megadta az engedélyt", a helyszínen felépülő színpadok és más objektumok elrendezésére vonatkozóan pedig semmilyen változás nem történt tavaly óta.
"A VOLT 19 éve alatt a mostani volt az első alkalom, amikor egyetlen napra azt gondolhatta a közönségünk, hogy veszélybe kerül a fesztivál megrendezése. Ez számunkra nagy kárt jelenthet, hiszen a hazai és külföldi vendégeink ilyenkor hamar elbizonytalanodhatnak" - idézi a közlemény a fesztivál alapítóit, Lobenwein Norbertet és Fülöp Zoltánt.
A szervezők jelezték: a VOLT mellett álló védnökök - így Molnár Ágnes államtitkár, országgyűlési képviselő; Szájer József európai parlamenti képviselő és Fodor Tamás, Sopron polgármestere - az elmúlt 48 órában velük együtt "sokat dolgoztak annak érdekében, hogy megoldást találjunk erre a kérdésre".
A Kisalföld pénteki számában megjelent értesülés szerint a zöldhatósági engedélyben egyebek mellett az áll: a rendezvény jövőre már nem tartható meg a Natura 2000 védettség alatt álló területen, idén pedig csak papírpoharat adhatnak a látogatóknak, a kijelölt helyeken kívül nem szabad tüzet gyújtani, a terület védett voltát pedig ki kell táblázni.
A megyei napilap csütörtöki számában írt arról, hogy nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával. Az engedélyre azért volt szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll. A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, ráadásul "lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek a pótköltése zajlik".
A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet "több éven át nem veszik igénybe" - idézték a lap birtokába jutott határozatot. A VOLT Fesztivál kedden 14 órakor nyitja meg kapuit, a rendezvény öt napja alatt számos világsztárt és csaknem százezer vendéget várnak Sopronba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
