Hírek
2015. Július 23. 13:12, csütörtök | Helyi
Vonattal ütközött össze egy autó Csornán, négy ember meghalt
Személyvonattal ütközött össze egy autó csütörtökön Csornán, a balesetben négy ember meghalt.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze egy személygépkocsi és egy személyvonat Csornán a Bartók Béla úti vasúti átjáróban 2015. július 23-án 11 óra 15 perc körüli időben. A járműben utazó négy személy a helyszínen életét vesztette.
Az első információk szerint a Győrből Sopron felé tartó vonaton utazók közül senki sem sérült meg - tette hozzá.A vasúti közlekedés a helyszínelés és a műszaki mentés idejére szünetel a szakaszon, az utasokat vonatpótló buszokkal szállítják.
Ruskáné Takács Anita, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a vonat az ütközés után mintegy kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt az autót.
Polgárfi Tímea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy az érintett útszakaszt lezárták.
A balesetben három felnőtt és egy gyermek halt meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
