Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Március 23. 13:07, hétfő | Helyi

Waldorf iskola és a távoktatás

Waldorf iskola és a távoktatás

Lehetetlen-lehetséges? A két fogalom szöges ellentétben áll egymással, minden őszinte érzésünkkel tiltakozunk ellene.

- "mondhatom ezt a magyarországi összes Waldorf-intézmény nevében -, hogy egy Waldorf-iskolában digitális oktatás legyen." - fogalmazott Márkus Andrea, a győri Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője.

Mégis meg kellett szerveznünk, hogy a lehetetlen lehetségessé váljon. Most ebben az aktuális társadalmi pillanatban, annyit mutathatunk meg a gyermekeknek és az ifjúságnak, hogy ebből a kilátástalan helyzetből, hogyan hozzuk ki a lehető legjobbat, legtöbbet, mi az, amit képesek vagyunk megvalósítani, úgy, hogy az alapvető elveinket nem adjuk fel.

"A világba nézek,
melyben ragyog a napfény,
hol csillagok szikráznak,
hol nyugodnak a kövek,
hol élve nő a növény és érezve él az állat,
hol lelkében az ember a szellemnek otthont ad.
A lelkembe nézek,
mely a bensőmben él,
Isten szelleme szövi át a nap és a lélek fényét,
a távlatokban odakint,
s a mélységekben idebent.
Ó Istenem hozzád fordulok,
kérlek add, hogy erő és áldás,
munkához, tanuláshoz,
bensőmben növekedjék."


(reggeli fohász a Waldorf-iskolákban)

A kollégák már március 16-án délutánra kidolgozták korosztályonként, hogy milyen lehetséges dolgokat tartanak epochánként, tantárgyanként megvalósíthatónak, mely forma lesz az, ami legkevésbé kártékony. Így három szekcióban fogalmazták meg az alapelveket és írtuk meg a szülőknek, hogy mire számíthatnak és, hogy tudnak segíteni. Most a szülőkre hárul a nagyobb feladat, de jelen lehetnek gyermekeik mindennapjaiban, abban a folyamatban, ami általában rejtve van előlük. Mi bízunk, abban, hogy a szülők az iskolánkban szintén át tudják fordítani a nehézségeket egy másik minőségbe, amivel találkozva újabb erőket nyerhetnek arra, az időre, amikor az életünk visszakerül a megszokott, de remélhetőleg nem a régi kerékvágásba.

"És ez a szembesülés a tanítóval és nevelővel, ez a munkálkodás a rejtett erőkben gyermekszív és nevelőszív között, ez a tanítás metodikájának a legfontosabb része, és ebben rejlenek a nevelés életfeltételei.” (Rudolf Steiner: A tanítás metodikája és a nevelés életfeltételei. 90. o.)

Nyugodtak vagyunk és reményteliek, hogy ebben a különleges helyzetben mindenki megtalálja azt a pozitív dolgot, ami által megerősödve kerül ki ebből a súlyos helyzetből. A jelenben a szülők válnak a gyermekeik lehető legjobb és legalkalmasabb tanárává, hiszen most módjukban áll, teljes tudatossággal jelen lenni gyermekeik életében, ami inspirálhatja őket a helyes cselekedetekre, ami a leges legjobb nevelő erő. Meg lehet beszélni az aktuális helyzetet a korosztályoknak megfelelően, átélhetik azokat a módokat, eszközöket, amelyeket a szülők ebben a különleges élethelyzetben megoldásként alkalmaznak. Ez az állapot alkalmas lehet arra, hogy közösen keressenek mélyebb és átfogóbb kérdésekre igaz válaszokat.
Amit fontosnak tartunk, hogy legyen folyamatosan otthoni értelmes napi beosztás, legyenek ritmusok, az otthoni házimunkák legyenek beosztva, vegyen részt a mindennapokban és tudja mi miért történik a környezetében, ne ragadjon bele a virtuális világba, az életét továbbra is a valóságban élje.

„Nem szabad pusztán specifikus feladatainkba elmélyülnünk, csak akkor leszünk jó tanárok, ha elevenen érdeklődünk minden iránt, ami a világban történik. A világ felé forduló érdeklődésből kell kialakítanunk azt a lelkesedést, amelyre szükségünk van az iskola- és saját munkánk elvégzése érdekében. Ehhez szükség van a szellem rugalmasságára, valamint arra, hogy feladatunkat odaadással végezzük.” (Rudolf Steiner: Általános embertan, 16. o.)

Márkus Andrea Éva

Szekesztette: Csobay Dániel

Kép: Csobay Dániel; Forrás Waldorf Iskola Győr- Facebook

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:13, péntek | Helyi

Családbarát kórházi osztály a győri Petzben – rangos díjat nyertek

Az egyik osztályon akár hónapokat is eltöltenek a páciensek, szinte családtagokká válnak a páciensek, hozzátartozók és a dolgozók.

2024. Április 19. 08:14, péntek | Helyi

Kevesebb ideig élünk, mint az uniós átlag

Több mint kétszer olyan fontos a szerepe az életmódunknak egészségi állapotunk meghatározásában, mint az egészségügyi ellátórendszernek.

2024. Április 19. 07:14, péntek | Helyi

Bokatörő csomagautomata a Jereváni úton

Március 8-án nyitott meg a Jereváni úton a megújult élelmiszerbolt, a bejárat mellett a nyitással közel egy időben a GLS csomagpontot helyezett el. A képeket nézve azonban valami nagyon nem oké.

2024. Április 18. 09:15, csütörtök | Helyi

Igenis hatékonyan lehet otthon dolgozni – Home office-t és magas béreket akarnak a mai fiatalok

Modern munkakörülmények, versenyképes bérek, otthoni munkavégzés lehetősége – sorolta a Győri Hírek kérdésére Zentai Effi, a győri Széchenyi István Egyetem karrier-szakreferense