Hírek
2010. Augusztus 29. 07:45, vasárnap |
Sport
Forrás: NSO
Webber: Spához képest is különleges volt
A Formula–1-es Belga Nagydíj időmérő edzését követően az első három helyen végző pilóták mindegyike – Mark Webber, Lewis Hamilton és Robert Kubica – elégedett volt a mai teljesítményével. Mindhárman kiemelték, hogy eredményük
„A mai időmérő edzés még Spához képest is különleges volt. Mintha ki-be kapcsolták volna az esőt, ami nagyon nehézzé tette a versenyzést, végig a határon autóztam" - kezdte a kvalifikációt követő sajtótájékoztatót a legjobb időt elérő Mark Webber.
„Ezen a pályán másképp viselkedik az autónk, mint más helyszíneken. Egyes szakaszokon jók tudunk lenni, másokon kevésbé" - mondta az edzéselső ausztrál arra a felvetésre, miszerint Spában a hosszú egyenesek miatt a Red Bulloknak nincs meg az az előnyük a többi csapattal szemben, ami a technikásabb pályákon, mint például a Hungaroringen, megvan.
Az edzésen második helyen záró brit Lewis Hamilton az utolsó pillanatban előzte meg Robert Kubicát. „Az időjárás kiszámíthatatlan volt, ilyen körülmények között igazán jó eredménynek tartom, hogy az első sorból indulhatok holnap. Nagy élmény itt versenyezni, de nehéz jóslatokba bocsátkozni a futamot illetően, hiszen holnap is sok függ majd az időjárástól" - nyilatkozta a McLaren egyszeres világbajnok pilótája.
A Renault-val szereplő Kubica nem volt csalódott amiatt, hogy Hamilton a hajrában elé tudott kerülni. „Esős és száraz körülmények között is jól mentünk. A végén már látszott, nem lesz időnk arra, hogy visszaelőzzük Hamiltont, de ennek ellenére jó eredményt értünk el, és azzal is elégedett vagyok, hogy az F-csatornánk jól működött" - fogalmazott a sajtótájékoztatón az időmérőt a harmadik helyen befejező lengyel versenyző. (Érdekesség, hogy a Renault másik pilótája, az orosz Vitalij Petrov egyetlen kört sem tudott menni, így az utolsó helyről lesz kénytelen rajtolni.)
Fernando Alonso a rossz gumistratégiával indokolta, hogy nem tudott előrébb végezni, mint a 10. hely. „Az utolsó szakaszban új szettet kaptam, mert úgy gondoltuk, hogy a végén lesz a legjobb az új, de elkezdett esni az eső. Mindenki két készletnyi könnyű gumival próbálkozhatott, csak én nem, pedig az autó formája nem a tizedik helyre volt ítélve" - magyarázta a spanyol pilóta, aki szerint a futamon előrébb léphetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
