Hírek
2013. Augusztus 19. 09:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
WWF: keddtől 133 napig 'a jövőnket fogyasztjuk'
Keddtől az év végéig, vagyis 133 napon át már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség - közölte az MTI-vel a WWF Magyarország.
A zöldszervezet szerint idén augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, vagyis az a nap, amelytől az emberiség igényei meghaladják Földünk eltartóképességét.
Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek, és ha nem változtatunk életmódunkon, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség szükségleteinek kielégítésére - hangsúlyozza a közlemény a Global Footprint Network adataira támaszkodva.
Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta, ezután közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt bolygónkon.
A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt a létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink vészesen csökkennek. Az emberiség az "ökológiai túlfogyasztás" állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.
A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-ig feléljük Földünk éves erőforrás-kapacitását - mutat rá a WWF-közlemény.
Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat. Magyarország e rangsorban jobban teljesít, fogyasztásunk "csak" 1,3-szeresen haladja meg Magyarország biokapacitását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.