Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2011. November 12. 14:24, szombat | Helyi
Forrás: InfoGyőr

Zarándokok Szent Márton nyomában

Zarándokok Szent Márton nyomában

Márton napi lampionos zarándokúton vettünk részt pénteken este Pannonhalmán. Ötödik alkalommal indult a tömeg a város templomától a Gesztenyés Horgon keresztül az Apátságba, azaz Szent Márton hegyére.

Idén már olyan sokan voltak, hogy az Apátság bejáratáig engedték a zarándokokat, hiszen ennyi embert nem tudtak volna felügyelni. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát osztotta a gyermekeknek a mézes szíveket, melyeket ott, a várban sütöttek szeretettel. A szíveket el kell osztani, meg kell osztani egymással. Egyedül megenni nem ildomos, hiszen pont az a cél, hogy megtanuljuk, miként adakozhatunk. A Márton-napi Vigasságok célja éppen ez, a Szent Mártonhoz kötődő hagyományok felelevenítése és ápolása.

Sok kisgyermek, kezében lámpással vonult csendesen a tömegben, így emlékezve Szent Mártonra, aki az út szélén meglátta a meztelen, fázó koldust és ráterítette köpenyét. A legenda szerint Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így "kénytelen volt" a püspökséget elvállalni. Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397-ben hunyt el.

A mai programok 17 órakor folytatódnak, Birovecz József festő kiállításának megnyitójával a Művelődési Házban. 18 órakor pedig A Ház ura avagy: a sok lúd közt elvész a disznó című előadásra várják a kicsiket és nagyokat. Vasárnap pedig Márton- napi csemegéket kóstolhatunk Pannonhalmán.


A fotókat gyermekek készítették az InfoGyőrnek, nézzék szeretettel!


Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 08:21, szombat | Helyi

Hét magyar éremmel zárult a Jet-Ski Magyar Nagydíj

Három arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

2026. Július 25. 08:06, szombat | Helyi

Puskás Norbert lett a MOHOSZ elnöke, Győr adja az elnökhelyettest

Puskás Norbert lett a Magyar Országos Horgász Szövetség új elnöke, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke pedig az országos elnökhelyettes.

2026. Július 25. 07:06, szombat | Helyi

Regisztrálni kell a vállalkozásoknak indult szelektív gyűjtéshez

Heti háromszor szállítják majd el a szelektív hulladékot a vállalkozások számára külön indított, új szolgáltatás keretében. A GYHG most közölte a részleteket.

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.