Hírek
2013. Június 22. 15:36, szombat |
Helyi
Forrás: webbulvar.hu
12 éves fiút kellett újraéleszteni, miután hirtelen elmerült a Balatonban
12 óra 45 perckor kért segítséget rádión a Fonyód-Sándortelepen szolgálatot teljesítő vízimentő azzal, hogy egy fiatal fiú újraélesztésébe kezdett.
Janoch Orsolya, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője volt szolgálatban a strandon. Elmondta, hogy egy nevelő otthonos csoport fürdőzött. A fiú eltűnt, de eleinte a csoportot kísérő nevelők maguk próbálták keresni, s nem szóltak az ott dolgozó vízimentőnek sem.
A fiúra véletlenül a strand lépcsője mellett a fürdőzők találtak - mesélte Orsolya -, akik azonnal kivitték a 12 éves gyereket. Ekkor már se keringése, se légzése nem volt. A nevelő csak ekkor kért segítséget a VMSZ vízimentőjétől, aki rádión értesítette a Szakszolgálat Zánkai Központját, ahonnan azonnal riasztották az Országos Mentőszolgálatot.
Míg a mentőautó megérkezett egy ott strandoló orvossal közösen végezték a fiú újraélesztését, akinek ezúton is köszönetet mondunk. Az Országos Mentőszolgálat mentőjének megérkezését követően a VMSZ vízimentője az időközben riasztott mentőhelikopternek segített megfelelő leszálló helyet biztosítani, majd a helikopter orvosának utasításai alapján tovább segédkezett a fiú újraélesztésében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi
A gépek és a művészet találkozása
Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.
2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi
Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.
2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi
Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz
A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
