Hírek
2024. Október 17. 08:11, csütörtök | Helyi
A DVTK is üzent a veséjét elveszített győri focistának
A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékei is egy képpel üzentek Zója-Katona Márknak, az ETO U19-es labdarúgójának
Miskolcon a DVTK elleni találkozó után lett rosszul és a miskolci kórházban el kellett távolítani az egyik veséjét. A 17 éves labdarúgót a mérkőzés 64. percében egy ütközés közben rúgták meg, le kellett cserélni. Csak később a Miskolcról Győrbe tartó hazaúton derült ki, hogy súlyos az állapota és mentővel kórházba kellett szállítani.
A DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója a klub honlapján közölte: "csak csatlakozni tudok az U19-es csapatunk vezetőedzőjéhez, és akadémistáink üzenetéhez, jobbulást Márknak! – mondta Simon Miklós. – Az ütközést követően – ahol a szándékosság fel sem merült – a játékos lent maradt a földön, de aztán fel tudott állni és társai segítségével elhagyta a pályát. A győri csapat stábja a helyszínen nem jelezte, hogy ennyire komoly a baj, igaz, ezt akkor ők sem tudhatták, így segítséget sem kértek tőlünk. Amikor Takács Péter, az U19-es csapatunk edzője értesült arról, hogy Márk a hazafelé tartó úton, a csapatbuszon rosszul lett és mentővel a miskolci kórházba szállították, ő is azonnal a kórházba sietett és felajánlotta segítségét a játékos szüleinek. A DVTK vezetői vasárnap úgy döntöttek, hogy a szülőknek segítséget nyújtanak a diósgyőri tartózkodásunk során – mondta.
Az esettel kapcsolatban megszólalt Dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója, aki általánosságban mondta el véleményét a hasonló balesetekről: – Kezdjük a jó hírrel: szerencsére a sportoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház traumatológusai szerint jól van, már azt kérdezgeti, hogy mikor térhet vissza a focizáshoz. A fedett hasi sérülések szerencsére ritkák, de köztük is a leggyakoribbak a lép, a vese és a máj repedései, szakadásai. Ezek sokszor nem nagy kontakt eredményeképpen jönnek létre és az a legveszélyesebb bennük, hogy közvetlenül a sérüléskor vagy pár perccel utána a sérült jól van, mert maga a megrepedt hasi szerv nem fájdalmas. Ilyenkor a helyszínen lévő egészségügyi személyzet, az edzők a csapattársak, sőt még maga a sérült sem sejtik, hogy nagy a baj, ugyanis nincsenek vagy minimálisak a tünetek és a sérülést csak kórházi körülmények között lehet diagnosztizálni. A veszélyt az jelenti, hogy a megrepedt szervből szivárog a vér, belső vérzés indul el és amikor a veszített vér mennyisége meghaladja a fél-1 litert csak akkor kezd tüneteket okozni. Ez történt Márk esetében is és szerencsére a csapat vezetői időben észlelték, jó döntést hoztak, ezért még jókor érkezett a kórházba, ahol azonnal megkapta a megfelelő szakorvosi ellátást. Remélhetőleg gyógyulása gyors és szövődménymentes lesz!
A DVTK Labdarúgó Sportakadémia jelezte: természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség minden mérkőzésrendezésre vonatkozó szabályát betartja és most is betartotta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
