Hírek
2011. Augusztus 27. 08:30, szombat | Helyi
A felkészülés csúcsa: Európa legjobb női kézicsapatai játszanak Győrben
Az egy hét múlva rajtoló bajnokság előtti felkészülés csúcseseménye lesz Győrben sorra kerülő nemzetközi nőikézilabda-torna, amelyen a BL, a KEK- és az EHF-kupa-győztes mellett a házigazda, ETO is pályára lép.
A bet-at-home.com Szabella-kupa pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy tulajdonképpen ez a viadal tekinthető a nemhivatalos Bajnokok Kupájának, hiszen a földrész legkiválóbbjai vesznek rajta részt.
Konkoly Csaba, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője kiemelte: a felkészülés során eddig jól teljesített a csapat, látszik, hogy az eleve erős kerethez kiváló kvalitású játékosok érkeztek, és a hétvégi torna kiváló erőfelmérő lesz.
Hozzátette: szeretnék megnyerni a BL-t, de az odáig vezető út nagyon hosszú. Ehhez szükséges, hogy támadásban és védekezésben a belső (átlövők, irányító, beállós) emberek tökéletesen tudjanak együtt játszani.
Szombaton előbb a KEK-győztes Ferencváros találkozik a BL-címvédő Larvikkal (a Győrhöz igazolt Heidi Löke korábbi csapatával) a Magvassy Sportcsarnokban, majd következik a közelgő szezonban csúcsra törő ETO és az EHF-kupát elhódító, ám idén a BL-ben próbálkozó dán Midtjylland.
Vasárnap mind a négy résztvevő kétszer lép pályára. Tíz órától a két skandináv együttes feszül egymásnak, aztán jön a két magyar csapat összecsapása 11.55-től. Délután fél öttől az FTC és a Midtjylland csap össze, a viadalt pedig a Győr és a Larvik meccse zárja.
A tornára 4000 forintért bérlet váltható, a két meccsre (szombat, vasárnap délelőtt és délután) szóló belépő 1500 forint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi
A gépek és a művészet találkozása
Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.
2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi
Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.
2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi
Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz
A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
