Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2018. Április 04. 16:34, szerda | Helyi

A gyermekálmok áprilisa

A gyermekálmok áprilisa

Április 5-én rendezik meg a IX. Kantharosz Gálát Győrben, a Richter Teremben.

Célja a korábbi évekhez hasonlóan az, hogy támogasson minden olyan tevékenységet, melynek keretében a gyermekek fejlesztése, felzárkóztatása, ápolása, gondozása és nevelése, valamint a tehetségek felkarolása valósulhat meg. Idén április 5-én a Richter terem ad helyet a rendezvénynek, melynek első nyolc évében mintegy 53 millió forintnyi támogatással segítettek valóra váltani a gyermekek álmait.

„Az önkormányzat mindig a jó cél mellett áll és támogatja a civil szervezeteket. Az aktuális pályázatot 25 millió forintos keretösszeggel írták ki, tehát pályázhatnak a civil szervezetek” – mondta a gála kapcsán Radnóti Ákos alpolgármester.

Tagai István, a Kantharosz Gála főszervezője hozzátette, hogy idén a beérkezett harminc pályázatból tizenöt nyer majd támogatást. A pályázati keret a jótékonysági rendezvény tiszta bevétele lesz. A pályázatonként elnyerhető támogatás összege várhatóan 200 ezer és 3 millió forint között alakul. A támogatók és a támogatottak sora is kialakult már.

A kezdeményezés már határainkon is átnyúlik, ugyanis idén már második alkalommal van dunaszerdahelyi szervezet is a pályázók között.

„Testvérvárosként nagyon jó a kapcsolat a győri és a dunaszerdahelyi Rotary Klub között. Nagyon örülök, hogy a támogatási kört irányunkban is kiszélesítették és pályázhattunk” – hangsúlyozta a két város sikeres együttműködése kapcsán Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere.

A Kantharosz Gála tehát április 5-én várja az érdeklődőket a Richter terembe, ahol a Győri Filharmonikus zenekar közreműködésével igazi újdonságok csendülnek majd fel.

Forrás: gyorplusz.hu

Főkép: gyfz.hu

Fotó: O. Jakócs Péter

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.