Hírek
2023. Július 20. 07:15, csütörtök | Helyi
A héten is gyérítik a vérszívókat
A héten hat vármegyében, a többi közt Győr-Moson-Sopron vármegyében is lesz szúnyoggyérítés – közölte a Katasztrófavédelem.
Összesen 176 településen lehet majd találkozni a földi permetezést végző járművekkel a késő esti, éjszakai órákban.
A tavasz végén, nyár elején az ország nagy részén alakult ki komoly szúnyogártalom, amit a folyók kisebb áradása és a csapadékos időjárás okozott. Ezért a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoglárvák elleni biológiai védekezés áprilistól folyamatos volt, majd májusban megkezdődött a kifejlett szúnyogok gyérítése is.
A tájékoztatás szerint a nagy kiterjedésű ideiglenes tenyészőhelyek többsége mostanra kiszáradt, így csökken a vérszívók utánpótlása. Ugyanakkor lokálisan akadnak még olyan ideiglenes állóvizek, amelyekben szúnyogok fejlődnek, illetve az állandó vizekben is fejlődnek lárvák, ezért továbbra is szükség van gyérítésre, de kisebb területen.
A katasztrófavédelem honlapján megtalálható a részletes településlista a tervezett gyérítési dátumokkal. A központi szúnyoggyérítés mellett minden önkormányzatnak lehetősége van saját költségvetése terhére szúnyoggyérítést végeztetni a településen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi
Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.
2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi
Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.
2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi
Kiszedték az uszadékfát a holtágról
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.
