Hírek
2026. Május 18. 08:08, hétfő | Helyi
A rangos Akadémiai Díjat kapta a Széchenyi-egyetem professzora
A Magyar Tudományos Akadémia rangos elismerésben részesítette dr. Varga Lászlót, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának professzorát
Az MTA doktorát, elsősorban a tejipari tudományterületén tudományos eredményeiért.
Mint a Széchenyi István Egyetem közzétette, az 1960-ban alapított Akadémiai Díjat az MTA elnöksége évente 11 kiemelkedő tudományos tevékenységet végző kutatónak vagy kutatócsoportnak adományozza az utolsó öt évben elért kutatási eredmény elismeréseként. Idén ezt az elismerést dr. Varga László kapta az élelmiszer-tudomány, azon belül a tejtudomány, a tejipari mikrobiológia és higiénia tudományterületén elért, hazai és nemzetközi szinten is elismert tudományos eredményeiért. A díjjal egyben a professzornak a PhD-képzésben, a tudományos utánpótlás nevelésében való aktív részvételét; az oktatói, kutatói és fejlesztői munkáját is méltatják.
Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar hosszú ideje meghatározó szereplője az agrár- és élelmiszer-tudományi kutatásoknak. Az Akadémiai Díj annak a magas színvonalú szakmai munkának is elismerése, amely a Széchenyi István Egyetemen folyó kutatások, innovációs együttműködések és tudományos képzések hátterét adja – húzta alá az intézmény.
(Kép: Széchenyi István Egyetem)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 08:20, hétfő | Helyi
Bővíti Segítő Kör elnevezésű programját a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány
2026. Május 18. 07:05, hétfő | Helyi
Hamarosan megkezdik a szúnyoglárvák irtását
Május második hetében elindul a központi szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem koordinál. A tavaszi időszakban első lépésként a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik.
2026. Május 17. 08:20, vasárnap | Helyi
Így köszönt el Kara Ákos
A győri 1-es és 2-es körzetből is több ciklus után távozott a Fidesz eddigi országgyűlési képviselője. Mindketten a Facebookon is elbúcsúztak a választóiktól, ezeket változtatás nélkül közöljük.
2026. Május 17. 08:05, vasárnap | Helyi
Így köszönt el Simon Róbert Balázs
A győri 1-es és 2-es körzetből is több ciklus után távozott a Fidesz eddigi országgyűlési képviselője. Mindketten a Facebookon is elbúcsúztak a választóiktól, ezeket változtatás nélkül közöljük.
