Hírek
2013. Június 10. 12:15, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Árvíz - Már nem magasítják a töltéseket a Szigetközben
Győrújfalun és az árvíz által érintett szigetközi településeken befejeződtek a töltésmagasítási munkálatok, a Duna és a Mosoni-Duna apad - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hétfőn.
Győrújfalu visszaköltöztetése a Mosoni-Duna vízállása szerint alakul, vagyis kizárólag akkor történik meg, ha a vízszint ezt biztonsággal lehetővé teszi. A visszaköltözésről időben tájékoztatják a lakosságot és a sajtót - írják a közleményben, megjegyezve: az árvízi védekezési munkálatok összességében eddig sikeresek voltak, hiszen minden érintett szakaszon sikerült meggátolni, hogy a folyó kilépjen medréből.
Közlésük szerint Koroncón a híd alatti uszadék eltávolítása jelenleg is tart, egy helyen bordás kitámasztással erősítik a gátat. Dunaszentpálon stabil a helyzet, a buzgárok figyelése és elhárítása folyamatos. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a vizet elvezetik, és a szivárgásokat megszüntetik. Néhány helyen az apadás miatt egy-egy homokzsáksort már vissza is szedtek.A védelmi bizottság tájékoztatása szerint összesen 3838-an vesznek részt a védekezésben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.

