Hírek
2025. Június 16. 08:13, hétfő | Helyi
Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta
A tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez .
A hazai méhészek a szokásos mintegy 1,2 millió helyett csupán mindössze 600-700 ezer méhcsaláddal tudtak nekifutni az idei szezonnak. A jelentős mértékű állománypusztulás okát a szakemberek elsősorban a méheket támadó varroa atka elleni hatóanyagokkal szembeni rezisztencia erősödésében látják.
A megőrzött állomány jelentős részét a gazdák kényszerűen nem mézhordásra, hanem szaporításra használták. Az április első felében pusztító komoly fagyok nagy károkat okoztak a rügyező akácosokban: a mintegy 500 ezer hektárnyi hazai akácerdő több mint fele elfagyott, főként a középhegységi völgyekben és síkvidéken. A virágzás idején szinte végig hideg és esős idő uralkodott, a növények nem termeltek nektárt. Emiatt az ország méhészeinek fele május végéig még semmilyen mézet nem tudott pergetni – sem akácot, sem más virágmézet.
A kevés akácméz főként Nyugat-Magyarországon, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Nyugat-Somogy megyékben található. Az ország keleti, középső és déli régióiban, mint például a Nyírség vagy Bács-Kiskun, szinte teljes volt a kudarc.
A hiány miatt biztosra vehető a termelői árak emelkedése, aki pedig jó minőségű, magyar akácmézet szeretne, azt érdemes már most beszereznie, mert kevés termett. Két hét múlva várható a napraforgó virágzása, amely melegebb időt igényel, de elengedhetetlen hozzá a csapadék is. Bross Péter szerint méhészeknek idénre ez a reménye maradt, amennyiben ez is kudarcba fullad, a méhészágazat óhatatlanul tovább halmozza az elmúlt években már alaposan felgyűlt veszteségeit. (Forrás: mti, illusztráció: pexels)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi
Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.
2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi
Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába
A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
