Hírek
2024. December 16. 08:10, hétfő | Helyi
Az ország egyik legkorszerűbb laborja van a Petzben
A Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára két évvel ezelőtt nyílt meg a lehetőség az intézmény kulcsfontosságú egysége, a Központi Laboratórium megújítására.
Az összetett, sokrétű szakmai tudást, hosszadalmas előkészítést igénylő munka eredményeként néhány napja már egy közel egymilliárd forint értékű új automata rendszer végzi a teendőket laborban.
A részletekről Sipák Zoltán, a Központi Laboratórium osztályvezetője beszélt a Petz-kórház honlapján. Elmondta: alabor automatizálása 2008-ban ugyan elkezdődött, de az akkor modernnek számító berendezések mostanra elavultak. „Hosszú évek óta hatalmas leterheltség mellett, napi 1200-as mintaszámmal dolgozunk, ezzel együtt elmondható, hogy a vizsgálatszám folyamatosan – évente 100-200 ezerrel – növekszik. Így az évi nagyjából 4 millió vizsgálatra (350 ezer minta alapján) a régi rendszerrel már nem volt biztonságos lehetőségünk. Ezért is örültünk nagyon a fejlesztésnek, amelyet a kórház vezetése is kezdettől maximálisan támogatott. „
A laborvezető hozzátette, hogy a régi – nem bővíthető – rendszer lecserélése komoly logisztikai terv alapján folyamatosan zajlott. Jelenleg egy pre- és posztanalitikára egyaránt alkalmas klinikai kémiai és immunkémiai rendszer működik a laborban, párhuzamosan az ország egyik legkomplexebb hematológiai rendszere mellett.
A cikk még folytatódik, itt olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
