Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2013. Június 23. 10:48, vasárnap | Helyi
Forrás: GYŐR MRFK

Előállítások kábítószergyanús anyagok miatt

Előállítások kábítószergyanús anyagok miatt

A megyei rendőrök a hétvégi fesztiválra érkező és az azon résztvevő látogatók biztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak.

Ennek keretében június 21-én két osztrák állampolgárt ellenőriztek. Az egyik férfit a délelőtti órákban a pályaudvaron, míg a másik személyt a fesztivál nagy színpadjának közelében igazoltatták. Mindkettőjük ruházatából az átvizsgáláskor kábítószergyanús anyag került elő.

A külföldieket a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ellenük kábítószerrel történő visszaélés vétsége miatt indult eljárás.
Rajka külterületén 2013. június 22-én egy fesztiválra tartó gépjárművet és annak osztrák állampolgárságú sofőrjét és utasát ellenőrizték a közlekedési járőrök. Az igazoltatáskor az autó 28 éves vezetője zavartan viselkedett és elmondta, hogy két napja kábítószert fogyasztott. A gépjármű átvizsgálását követően az utas csomagjából kábítószergyanús anyag került elő, ezért mindkét személyt vizelet mintavétel céljából előállították a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra. Mivel a drogtesztek pozitív értékeket mutattak a két férfi ellen a rendőrség kábítószerrel történő visszaélés vétsége miatt eljárást kezdeményezett.

Címkék: drog, fesztivál

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.