Hírek
2013. Május 14. 07:35, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Előzetesben a munkatársa agyonverésével gyanúsított győri férfi
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan megverte a napokban munkatársát, hogy az belehalt sérüléseibe.
Máté Kinga az előzetes letartóztatás indokaként említette a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát, az elkövetés durva, agresszív módját, azt, hogy fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye.
Hozzátette: az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette a döntést, a gyanúsított védője az üléstől számított három napon belül jelentheti be fellebbezését, így az előzetes letartóztatást elrendelő elsőfokú határozat nem jogerős.
A megyei rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 38 éves győri férfit, aki úgy megverte egy munkatársát, hogy a bántalmazott férfi belehalt sérüléseibe. A 48 éves áldozat és az elkövető régóta haragos viszonyban állt. A gyanúsított múlt péntek este, győri munkahelye előtt várta meg a sértettet, és az utcán megverte, miközben felemlegette korábbi sérelmeit.
A sértett a kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe. A boncolás megállapította, hogy halálát a tettlegesség során elszenvedett súlyos belső sérülések okozták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 08:25, csütörtök | Helyi
Mi lesz a hulladékkal május 1-jén, pénteken?
Nincs változás, viszik a szemetet pénteken a szokott rend szerint, a hulladékudvarok viszont zárva lesznek az ünnepnapon.
2026. Április 30. 08:08, csütörtök | Helyi
Visszatér régi helyszínére a győri majális
Szabadtéri mozi és szimultán sakkverseny is várja az érdeklődőket az idei győri majálison.
2026. Április 30. 07:05, csütörtök | Helyi
Ötvennégyen máris közelebb kerültek a joghoz
Az egyetem jogi kara idén is lefolytatott egy előkészítő programot a jelentkezőknek, összesen 54-en vettek benne részt.
2026. Április 29. 08:23, szerda | Helyi
Reagáltak Borsi közgyűlési felszólalására: Ne takarózzanak a plakátunkkal, inkább nézzenek Önök is tükörbe!
A győri közgyűlés április 24-i ülésén Borsi Róbert, a Fidesz-KDNP frakció képviselője is felszólalt a gyűlöletkeltő plakátok kihelyezéséről és annak szabályozásáról szóló vitában.
