Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2022. Július 08. 08:21, péntek | Helyi

Ezzel a két érzékelővel biztonságban vagyunk

Ezzel a két érzékelővel biztonságban vagyunk

Ma már a hazai háztartások nagy részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg.

Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.

Nőtt a riasztások száma

Győr-Moson-Sopron megyében, idén az első félévben ötvennyolc alkalommal riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. Tavaly ez a szám ötvenegy volt.

2022 első félévében megyénkben már százhatvanhárom lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ez huszonöttel több, mint a tavalyi szám. Az év első hat hónapjában három ember sajnos életét vesztette a tűzeseteknél. A lángok kétezerhatszáz négyzetméteren pusztítottak, a lakástüzek eloltásához 396 technikai eszközre volt szükség.

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra volt visszavezethető. A lángok leggyakrabban kéményben vagy konyhában csaptak fel, de nem ritka, hogy hálószobában, tárolóban, illetve nappaliban keletkezik tűz. A leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, már annyi mérgező égésterméket belélegeztek, hogy már nem képesek menekülni.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régi házban élünk, rendszeres időközönként érdemes felülvizsgáltatni az elektromos hálózatot is.

Tanácsos a helyiségekbe füstérzékelőt elhelyezni. Olyan lakásban, házban, ahol füstérzékelő működött, senki nem sérült meg, és mivel hamar észlelték a tüzet, jelentős károk sem keletkeztek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.