Hírek
2013. Október 29. 14:40, kedd |
Helyi
Forrás: infogyor.hu/WK
Facebook Check – Ezek a menő helyek Magyarországon
Korunk fejlődésének eredménye, hogy már azt is megnézhetjük, honnan checkolnak be a legtöbben. Ebből kimutatható, hogy melyek azok a Magyarországi helyszínek, ahol menő lenni.
Segítségünkre a socialtimes.huvolt, ez a honlap többek között, napi szinten, statisztikában tájékoztatja az olvasókat arról, hogy hova járnak leginkább a magyarok, legalábbis a Facebook checkkolások szerint.

1. Legkedveltebb helyszín a Budapest Liszt Ferenc repülőtér. Kétségtelenül kevés dolog menőbb annál, hogy közöljük ismerőseinkkel utazásunkat. Legalábbis a Facebookozók szerint.
2. Nem sokkal utána következik a szintén budapesti Aréna Plaza. Úgy tűnik shoppingolás alkalmával, nagyon is előnyös imidzs szempontjából, ha becheckol az ember. Különben, miért tennék ilyen sokan?
3. A következő helyszín a budapesti WestEnd City Center. Ebből is kikövetkeztethető, hogy az emberek rengeteget járnak bevásárlóközpontokba, vagy éppen, akik nagyáruházakba járnak, ők azok, akiknek első dolga becheckolni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
