Hírek
2012. Január 27. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Szol Zrt.
Fakivágás Győrben
A GYŐR-SZOL Zrt. a lakossági bejelentéseket és a szakmai irányelveket figyelembe véve Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában működő Hatósági Főosztály Igazgatási Osztályának kiadott...
határozataiban foglaltaknak megfelelően megkezdte a közterületi fakivágási program végrehajtását. Fa kivágása hatósági engedéllyel azokon a helyszíneken lehetséges, ahol többek között a fa balesetveszélyes, a növény egészségi állapota indokolja, a fa túl közel nőtt az épülethez, közművek vannak veszélyben, vagy fejlesztések miatt más növények telepítésére kerül sor. A fakivágási program keretében a GYŐR-SZOL Zrt. szakemberei évente mintegy háromszáz fát vágnak ki Győrben. A munka végrehajtásához indokolt esetben kosaras emelőjármű is szükséges, ilyenkor a fák ágait a magasban vágják le és felülről lefelé bontják le a fát. Így történt ez a Soproni út egy szakaszán is, ahol az épületek közé benőtt nyárfát kellett szakszerűen, körültekintő módon, az értékekre vigyázva eltávolítani.
A program szerint végzett fakivágások során keletkező gallyat és faanyagot a GYŐR-SZOL Zrt. a komposzt-előállítás egyik alapanyagként használja fel.
A kiadott határozatok értelmében a kivágott fákat a GYŐR-SZOL Zrt-nek a határozatban előírt időpontig, ez év őszén vagy a következő év tavaszán pótolnia szükséges. A fapótlásokról annak aktualitásában szintén beszámolunk.
A fakivágás végrehajtása biztonsági okok miatt alkalmanként járhat a forgalom korlátozásával. A GYŐR-SZOL Zrt. megköszöni a forgalomban résztvevők együttműködését.
Fotó: Szakszerű fakivágás Győrben a Soproni úton.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi
Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.
2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi
Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.
2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi
Kiszedték az uszadékfát a holtágról
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.
