Hírek
2023. Július 10. 09:15, hétfő | Helyi
Fokozott figyelemmel vezessenek a járművezetők az aratások miatt
Zajlik az aratás országszerte, több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon, ezért fokozott figyelmet és türelmet kér a járművezetőktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A NAK közleményében azt írta, az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek, lassú járművek mögött jellemzően feltorlódik a forgalom. Arra kérik az autósokat, hogy tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, traktorokkal, szállítójárművekkel szemben.
Azt kérik továbbá, hogy a nagyméretű mezőgazdasági gépeket a járművezetők fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra, és csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható.
E járművek előzése, a mellettük való elhaladás jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést igényel még jó látási körülmények között is – figyelmeztettek. Hozzátették, hogy a mezőgazdasági járművek előzésekor – amelyet azok vezetői félrehúzódással is segítenek – nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani.
Mezőgazdasági járművel minden olyan útszakaszon lehet közlekedni, ahol azt KRESZ-tábla nem tiltja. Azonban nem hajthat lassú jármű gyorsforgalmi és emelt sebességű útszakaszon. A mezőgazdasági munkákra használt lassú járművek maximum óránkénti 25 kilométeres, míg a mezőgazdasági vontatók legfeljebb 40 kilométeres sebességgel közlekedhetnek – ismertették.
Fontosnak nevezték, hogy e járműveken mindig működjön az összes jelzőfény, azokat sárvédő vagy felhajtott ütközésvédő ne takarja. A kombájnok esetében pedig szükséges az úgynevezett vágóasztal leszerelése – áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
