Hírek
2018. Október 09. 07:44, kedd | Helyi
Győr is felkarolja az árva állatokat
Nem könnyű a Győri Állatmenhely dolgozóinak, hiszen évről-évre közel háromszáz árva négylábút kell befogadniuk és ellátniuk.
Győrben rengeteg az állatbarát, akikre számíthatnak, ráadásul most újabb állandó támogatót szereztek: a város nevében Borkai Zsolt polgármester is a gazdátlan cicák, kutyák mellé állt.
A győriek számára fontosak az árva állatok, és szívükön viselik a menhely sorsát, ezt a városvezetés is látja. Borkai Zsolt polgármester ezért is látogatott el hétfőn délután a Győri Állatmenhelyre, ahová természetesen nem érkezett üres kézzel. A városvezető körbejárta a területet, ahol folyamatosak a fejlesztések – nemrég készült el például a közösségi tér, jelenleg pedig a cicaház bővítésén dolgoznak –, és a több száz lakóval is megismerkedett.
Ezt követően ötszázezer forintot nyújtott át Nagy Péternek, a Győri Állatmenhely vezetőjének, amellyel a város nevében támogatni kívánja az Emberek az Állatokért Alapítványt – a menhely üzemeltetőjét – céljai megvalósításában. – Szeretem az állatokat, és mindig figyelemmel kísérjük a győri lakosok érdeklődését is – mondta Borkai Zsolt arról, miért döntöttek úgy, hogy a menhelynek adományoznak. Hozzátette, reméli, hogy ezzel a pénzösszeggel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sok cica és kutya találjon gazdára. Kiemelte, ez a támogatás nem egyszeri alkalom, a városvezetés ezentúl minden évben szeretné segíteni a menhelyi állatok sorsát, hiszen itt méltó körülmények között élhetnek a gazdátlan ebek és macskák, míg otthonra nem lelnek.

Ez a támogatás hatalmas öröm a Győri Állatmenhely számára. A vezető, Nagy Péter úgy fogalmazott: nekünk a legkisebb segítség is sokat jelent, ez az ötszázezer forintos támogatás különösen. Elmondta, igyekeznek mindig újabb és újabb fejlesztésekbe belevágni, ezekhez pedig pénzre van szükség: nemcsak közösségi teret alakítottak ki és bővítik a cicaházat, többek között állatmentő autót szeretnének vásárolni, amelyhez tárolót is felhúznának. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a felelős állattartás népszerűsítésére, járnak előadást tartani iskolákba és óvodákba, de helyben is szívesen fogadnak kisebb gyerekcsoportokat, akik játékosan tanulhatnak a menhelyről és az állatokról.
A menhely működése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy aligha látunk csatangoló ebeket, cicákat Győr utcáin, ha pedig mégis kóbor állattal találkoznának a lakók, az hamar a menhelyre, onnan pedig gazdihoz kerül. A félmilliós támogatás pedig nagy segítség ahhoz, hogy a dolgozók még jobb körülmények között végezhessék munkájukat, még több árva négylábút juttatva ezzel szerető családhoz.
Szerző: Bodrogi Sára
Fotók: Marcali Gábor
Forrás: gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
2025. December 04. 08:10, csütörtök | Helyi
Orvostechnológiai kutatásokban működhet együtt a Széchenyi-campus az olasz Sienai Egyetemmel
Háromtagú delegációval látogatott a győri Széchenyi István Egyetemre a közép-olasz Sienai Egyetem nemrégiben.
2025. December 04. 07:08, csütörtök | Helyi
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart.
